Egyre nagyobb nyomás nehezedik az olasz hatóságokra, hogy felgyorsítsák a februári téli olimpia előkészületeit.
A hétvége közeledtével egyre melegebb idő várható, a csütörtöki kellemesen hőmérséklet után pénteken már 34 fokos hőség is előfordulhat. Szombattól pedig szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki a tartósan 27 °C feletti középhőmérséklet miatt. A napsütéses, száraz időjárás kedvez a szabadtéri programoknak, de a forróságra érdemes felkészülni.
Csütörtök délelőtt fátyolfelhőzet lesz felettünk, amely időszakosan szűrheti a napsütést, néhol kevés gomolyfelhő is képződhet. Csapadék nem valószínű. A Tiszántúlon megélénkül az északias szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű. Késő este 18, 24 fokot mérhetünk.
Pénteken nagyrészt derült, napos, száraz időre számíthatunk. Napközben időnként megélénkül a déli szél. A csúcshőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű.
Szombattól a napi középhőmérséklet 27 °C felett alakulhat, ezért figyelmeztető előrejelzést adtak ki 6 vármegye kivételével az összesre.
Iskolakezdés 2024 felmérés
A Pénzcentrum oldalán rendszeresen végzünk nagymintás felméréseket, a mostani a 2024/2025-ös tanév legégetőbb kérdéseire adhat választ: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt az iskolakezdésre, hol milyen tanárokból van a legnagyobb hiány, mi a véleményük az oktatás színvonaláról és vajon jut-e még pénz idén különórára? Ha nevelsz általános iskolás vagy középiskolás gyermeket, kérünk, szánj 5-10 percet a kérdőívünk kitöltésére, ezzel is segíted a munkánkat és hogy valós képet kapjunk az ország helyzetérről.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








