19 °C Budapest
Számítógépes hacker adatlopás a laptopról. A hálózatbiztonság, a személyazonosság-lopás és a számítógépes bűnözés koncepciója. Sötét háttér

Tömegek kaptak a RENDORSEG-től ilyen SMS-t: ezt kell tenned, ha köztük vagy

2024. augusztus 12. 18:44

Egy adathalász csaló valótlan befizetés kezdeményezésével, a rendőrség nevével visszaélve szerzett személyes és bankkártyaadatokat, a somogyi rendőrök Budapesten fogták el - írja a police.hu.

A kibernyomozók információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt folytatnak nyomozást egy francia állampolgár ellen, akit augusztus 8-án értek tetten egy fővárosi kávézóban, amint éppen adathalász üzeneteket terjesztett. A férfit a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság bevetési egysége fogta el, majd vitte Kaposvárra, ahol információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki. A 29 éves férfitól számos mobiltelefont, SIM-kártyát, valamint pénzt foglaltak le. A nyomozás jelenleg is folyik, az azonban bizonyos, hogy volt olyan nap, amikor 35 ezer adathalász üzenetet továbbított - az ehhez hasonló esetekről egyébként már korábban is beszámolt a Pénzcentrum.

A rendőrök a férfit bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a Kaposvári Járásbíróság augusztus 10-én rendelt el.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet az áldozattá válás elkerülése érdekében.

  • NE kattintson a linkre, NE dőljön be, törölje az üzenetet!
  • NE adja meg sem személyes, sem bankkártyaadatait!
  • A személyes és a banki adatai védelme érdekében fontos, hogy a rendőrség e-ügyintézési portálját kizárólag a https://ugyintezes.police.hu/ honlapcím beírásával érje el!
  • A rendőrség az objektív felelősség hatálya alá tartozó, közigazgatási hatósági eljárásokban a bírság kiszabásáról kizárólag írásbeli határozatban rendelkezik.

A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online csalások felderítésére. Az internetes csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

 
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 10. kedd
Nikolett, Hunor
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?