Hatalmas vihar csapott le a horvát tengerpartra hétfő este, az óriási hullámzás, az eső és a jégeső csak kedd hajnalban csillapodott.

Az ország területének több mint a felében kiadták a viharriasztást, durva széllökésekkel jöhet az ítéletidő.
A veszélyjelzés szerint a riasztással érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.
Szombat éjfélig másodfokú figyelmeztetés van érvényben hevesebb zivatarok kialakulásnak veszélye miatt Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés, Pest, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye területére.
Az előrejelzés szerint az ország keleti, délkeleti felében-kétharmadában egyre kedvezőbbé válnak a feltételek - nagy területen és akár több hullámban - heves, károkozó zivatarok kialakulásához is. Ezek esetén erősen viharos, óránkénti 90-100 kilométeres szélrohamok, nagy méretű - akár 5 centiméternél is nagyobb átmérőjű - jég, valamint felhőszakadás fordulhat elő.
Szombat estétől vasárnap reggelig, délelőttig változatlanul főként az ország délkeleti felén, kétharmadán lehet számítani több hullámban zivatarokra, elsősorban a Tiszántúlon heves zivatarokra, amelyek akár rendszerbe is szerveződhetnek.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy az időjárási helyzetre tekintettel akár a legmagasabb fokú, piros zivatarriasztást is kiadhatják.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt javasolja, ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében. A ház környékéről minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat - kerti bútort, szerszámot, kisebb cserepes növényt - javasolt védett helyre vinni.
Azt kérik, lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjen mindenki. Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón.

Durva adót vethetnek ki a gázzal fűtő magyarokra: 40 százalékos drágulás sem kizárt, ha ezt meglépik
Az Európai Unió 2027-től új szén-dioxid-alapú adót tervez bevezetni az otthoni gázfűtésre és közlekedésre, ami jelentősen növelheti a háztartások rezsiköltségeit.

Jön az ingyenes szigetelési pályázat: nem kamu, több tízezer magyar háztulaj lehet jogosult 2025-ben
Már csak a végrehajtási rendeletre és a hivatalos katalógusra vár a piac, hogy elinduljon a felújítási roham: új lendületet kaphat az ingyenes lakossági födémszigetelés.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


