A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) pedig kimondta: az Orbán-kormány által alkotott devizahiteles törvények alkalmazása uniós jogba ütközik.

Mi lesz itt a választás után? 400 millió ember dönt a jövőről, de aztán csak a várakozás marad
A mintegy 400 millió európai választópolgár június 6-9. között választja meg az új Európai Parlament (EP) tagjait, az alakuló ülésre azonban várhatóan több mint egy hónapot várni kell, az Európai Bizottság pedig csak valószínűleg az év második felében alakul meg.
Miután valamennyi tagországban lezárultak a választással kapcsolatos jogorvoslatok, a nemzeti hatóságok jelzik az EP-nek a megválasztott képviselők listáját, ezt követően, július 15-én estig megalakulnak a parlament politikai csoportjai.
Az Európai Parlament tizedik ciklusának első ülését július 16-19. között tartják, ekkor választják meg a képviselők az új parlament elnökét, alelnökeit, majd megalakulnak az EP szakbizottságai, várhatóan július 22-30. között. Az EP választja meg az Európai Bizottság következő elnökét, akinek személyére a választások kimenetelének ismeretében tesznek javaslatot a tagországok állam- illetve kormányfői. A jelöltnek meg kell szereznie az EP-képviselők abszolút többségének, 361 képviselőnek a támogatását. Ez a folyamat akár szeptemberig is eltarthat.
Az Európai Parlamentnek az Európai Unió lakosságszámának növekedése miatt a jelenlegi 705 helyett 720 tagja lesz. Miután az EP megválasztja a bizottság következő elnökét, a tagállami kormányok döntenek arról, hogy kit jelölnek az Európai Bizottságba, de a bizottság elnöke dönt arról, hogy ki milyen posztot kap a testületben. A jelölteket meghallgatják az EP illetékes bizottságai, majd az EP plenáris ülése szavaz a testület egészéről. A szavazást követően az Európai Tanács hivatalosan kinevezi az Európai Bizottság tagjait, és az új testület hivatalba lép, várhatóan novemberben vagy decemberben.

Durva adót vethetnek ki a gázzal fűtő magyarokra: 40 százalékos drágulás sem kizárt, ha ezt meglépik
Az Európai Unió 2027-től új szén-dioxid-alapú adót tervez bevezetni az otthoni gázfűtésre és közlekedésre, ami jelentősen növelheti a háztartások rezsiköltségeit.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


