26 °C Budapest
Durva árvíz éri el Budapestet: kiadták a figyelmeztetést, ez brutális lesz

Durva árvíz éri el Budapestet: kiadták a figyelmeztetést, ez brutális lesz

2024. június 4. 18:44

Budapesten a rakpartot is eléri az árhullám a hétvégén, I. fok felett tetőzik majd. A Duna vízgyűjtőjén tegnap leesett újabb csapadék hatására a folyó magyarországi szakaszán is magasabb tetőzések várhatók. Közben a Duna teljes ausztriai szakaszán leállították a hajóközlekedést kedden a magas vízszint miatt.

A vízügy a friss kalkulációk alapján csütörtök késő estére számít a III. fokot meghaladó tetőzésre Nagybajcsnál, ahová ma reggel több mint 60 szakember indult útnak a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól, hogy a Duna szigetközi szakaszán nyújtson segítséget a kollégáiknak a védekezésben.

A Duna felső vízgyűjtőjén kisebb intenzitással ugyan, de még kitartott a csapadéktevékenység, az elmúlt 24 órában területi átlagban 10-20 mm eső hullott, ebből az Inn területén a vártat meghaladóan helyenként akár 100 mm-t is mértek. A jelenlegi előrejelzések szerint keleti irányba mozdul el a csapadék, így a következő napokban már számottevő mennyiséggel nem kalkulálnak az alpesi vízgyűjtőkön, egészen hétvégéig, amikor azonban újra csapadékosabbra fordulhat az időjárás - adta ki a figyelmeztetést az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Facebook oldalán.

A friss számítások alapján a Dunán Nagybajcsnál a III. fokot meghaladó tetőzést már csütörtökön a késő esti órákra várják a vízügyes szakemberek. Budapesten szombaton számíthatunk a tetőzésre az alsórakpart szintjét meghaladó vízállással, ami a rakpart lezárását is jelenti majd.

A hét hátralévő részében a Murán Letenyénél a II. fok körüli, a Rábán Szentgotthárdnál az I. fokot megközelítő, Körmendnél II. fok körüli, Győrött, Esztergomnál, Bajánál és Mohácsnál pedig az I. fokú szintet meghaladó vízállás várható. A Tarnán a III. fokú árvízvédelmi készültségi szintet megközelítő vízállásra számítanak a szakemberek.

A Duna szigetközi szakaszán az ár biztonságos levonulásának érdekében fokozott őrszolgálatot teljesítenek a vízügy munkatársai. A védekezés megerősítésére és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkájának támogatására 65 kolléga érkezett a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól.

Az ártereken az évszaknak és a sok esőnek köszönhető dús növényzet lassítja a víz levonulását, ami növeli az előrejelzés bizonytalanságát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A vízügy szakemberei a nap 24 órájában követik az adatokat, elemzik a német, osztrák és szlovák modelleket. A megerősített vízügyes őrszolgálat folyamatosan figyeli a folyót, a változó helyzethez alkalmazkodva, felkészülten végzik az árvízi védekezést.

Leállították a hajóközlekedést a Duna ausztriai szakaszán 

A Duna teljes ausztriai szakaszán leállították a hajóközlekedést kedden a magas vízszint miatt - közölte Christoph Caspar, a dunai közlekedésért felelős Via Donau állami vállalat szóvivője - írja az MTI. A magas vízállás miatt nem garantálható a közlekedés biztonsága - tette hozzá.

A szóvivő egyelőre nem tudta megmondani, hogy a folyó teljes - több mint 350 kilométeres - ausztriai szakaszára vonatkozó intézkedés meddig lesz érvényben. Jelezte, hogy ez a további csapadéktól és a Dunába ömlő mellékfolyók hozamától függ. A vízszint megnövekedése miatt Ausztriában a Duna mentén számos településen fokozott árvízvédelmi intézkedéseket kellett bevezetni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 7. hétfő
Apollónia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?