Az év elején befektetői rohamban sokan lehetnek olyanok, akik kifejezetten a nyári albérletrohamra tartogatták a megvásárolt lakásukat.

Úgy veszik a lakásokat a magyarok, mintha nem lenne holnap: erre lehet most számítani a piacon
Erősödő befektetői aktivitásra lehet számítani 2024 ingatlanpiacán mind a vidéki, mind a fővárosi területeken az MNB Lakáspiaci jelentése szerint. Az elemzés felhívja a figyelmet, hogy a befektetői jelenlét élénkítő hatással lehet az építési kedvre, valamint a használt ingatlanokat érintő értéknövelő felújítási munkák elvégzése miatt a hazai lakásállomány minősége is javulhat.
A Duna House értékesítési adatai alapján 2024 első negyedévének átlagában vidéken a vásárlók 25 százaléka, Budapesten a vásárlók 34 százaléka került ki a befektetők közül. A lakhatási célú kereslet állandóságának köszönhetően az ingatlanok hosszú távon jól őrzik értéküket hazánkban, ahol az elmúlt években tapasztalt, folyamatosan erősödő bérlői érdeklődéshez képest kifejezetten szűk albérletkínálat áll rendelkezésre, így a lakáskiadás kedvező hozamot biztosított az elmúlt évtized hozamkörnyezetében a befektetési céllal ingatlant vásárlók számára – állapította meg legfrissebb Lakáspiaci jelentésében a Magyar Nemzeti Bank.
Az elemzés szerint a befektetők által megvalósított felújítási munkálatok pozitív hatással vannak a hazai lakásállomány minőségére, a használt lakóingatlanok piaca mellett pedig az új lakások építésére is ösztönzőleg hat a befektetők jelenléte.
Az otthonteremtési céllal vásárlók számára azonban kiemelten fontos információ lehet, hogy a fokozódó befektetői aktivitás az MNB által felsorolt előnyök mellett a lakásárak gyorsabb növekedéséhez is hozzájárulhat
– hangsúlyozta Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.
2024 elején a befektetők aránya kiegyenlített volt a lakáspiac vevői és eladói oldalán. A Duna House értékesítési adatai alapján 2024 első negyedévének átlagában vidéken a lakáspiaci vásárlók és eladók 25-25 százaléka, Budapesten pedig a vásárlók 34 százaléka és az eladók 35 százaléka került ki a befektetők közül.
Az idei év első három hónapjának adásvételei során az ingatlanközvetítő által bekért vevői információk alapján a Somogy vármegyében szerződő ügyfelek jelölték meg a legnagyobb arányban a befektetési célt, mint fő motivációt, akik zömében közvetlen partszakasszal rendelkező balatoni településen szereztek ingatlant. Hasonlóan magas volt a befektetői aktivitás a vidéki területek közül Baranya vármegyében is, itt a vármegyeszékhely számított a kereslet középpontjának a befektetők körében. Kedvelt célpont befektetői szemmel természetesen a főváros is, itt főként a pesti belvárosi lokáció, Erzsébetváros, Terézváros és az V. kerület vonzotta a befektetőket, de népszerűek voltak még Zugló és Újbuda lakásai is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az északi part magas négyzetméterárai és a területen zárult nagyértékű ingatlantranzakciók miatt a legnagyobb összeget, átlagosan 77,9 millió forintot a Veszprém vármegyében szerződő befektetők költötték ingatlanvásárlásra 2024 első negyedévében, míg a fővárosban 56,6 millió forint volt az ingatlanra fordított átlagos költség. Hajdú-Bihar vármegyében 48,7 millió forint, Pest vármegyében 43 millió forint, Somogyban pedig 34 millió forint is elegendő egy befektetési célú ingatlan megvásárlásához.
Az MNB Lakáspiaci jelentése a hozamokkal kapcsolatban is pozitív hírrel szolgál azok számára, akik ingatlanba fektetnék megtakarításaikat, ugyanis a vidéki városok átlagában a lakásbérbeadási hozam márciusban 7,2 százalékot tett ki, ami meghaladja a 10 éves állampapírpiaci referenciahozamot, vagyis a 6,7 százalékot. Budapesten az előző év azonos időszakában mért 4,9 százalékról 5,1 százalékra nőtt a bérbeadási hozam, tehát a fővárosi területeken még elmarad az említett állampapírpiaci referenciahozamtól. Az alternatív befektetések, elsősorban a lakossági állampapírok hozamának további mérséklődése várhatóan a befektetői kereslet újbóli élénküléséhez vezet majd a lakáspiacon. – hívta fel a figyelmet az MNB.
Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?
A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


