Negyedévente 2,5 százalékos, éves szinten valamivel tíz százalék fölötti áremelkedés az irányadó a vidéki új építésű lakások piacán.

A fővárosi csökkenésben a pesti belső kerületek játszották a főszerepet, ezekben a városrészekben 1,8 százalékkal mérséklődött az átlagos lakbér. A legjelentősebb kínálatot felvonultató budapesti kerületek közül a XI.-ben, a XIII.-ban és a XIV.-ben 240-275 ezer forint volt májusban az átlagos bérleti díj. A nagyvárosi bérleti díjak emelkedése folyamatos, a debreceni átlagos albérletár már kilenc budapesti kerületét is meghaladja.
A KSH-ingatlan.com lakbérindex áprilisi adatai alapján minimálisan csökkentek a budapesti lakbérek, országosan viszont még kitart a lendület. Áprilisban eltérő irányt vettek az országos és a fővárosi lakbérek. Miközben márciushoz képest országosan átlagosan 0,8 százalékkal nőttek a bérleti díjak Budapesten 0,5 százalékkal csökkentek - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindexéből.
Az albérletpiaci drágulás megtorpanását jelzi az is, hogy az inflációval együtt számolt reállakbér-mutató országosan stagnált márciushoz képest, Budapesten pedig visszaesett. Így 23 és 17 százalékkal haladták meg a 2015-ös átlagot.
A keresetek és a jövedelmek idei két számjegyű emelkedését mostanra beárazta a piac, ennél jelentősen magasabb albérletárakat viszont már nehezen tudnak megfizetni a bérlők. Ennek köszönhető, hogy országosan jelentősen lassult a bérleti díjak növekedése, Budapesten pedig csökkenésbe fordultak át havi szinten. Összességében az év első hónapjaiban látott lendületes drágulás korrekciója következett be áprilisban
- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője.
A fővárosi csökkenéshez főként a pesti belső kerületek járultak hozzá a legnagyobb mértékben. A szóban forgó V., VI., VII., VIII., IX. kerületekben ugyanis ugyanis 1,8 százalékos volt a havi csökkenés. Ugyanakkor a budai hegyvidéki kerületekben 1,4 százalékos emelkedést történt márciushoz viszonyítva.
Április közepéhez képest még májusban is stagnált a fővárosi bérleti díjak havi átlaga, amely 270 ezer forintot tett ki. A bérlőjelöltek számára a legjelentősebb választékot biztosító XI., XIII. és XIV. kerületben május közepén átlagosan 240-275 ezer forintos havi bérleti díjjal kínálták a kiadó lakásokat a tulajdonosok. A fővárosi piacon belül csak a XV., a XX. és a XXI. kerületben maradt 200 ezer forint a havi bérleti díjak átlaga.
A vármegyeszékhelyekre jellemző összesített átlagos bérleti díj sem változott áprilishoz képest, 150 ezer forinton maradt. Debrecen a legdrágább nagyváros 240 ezer forintos bérleti díjjal, itt viszont még havi szinten is 20 ezer forinttal emelkedtek az átlagos albérletárak. Érdekesség, hogy a debreceni átlag kilenc budapesti kerületét is meghaladja. Utána következik Székesfehérvár, Győr és Veszprém 180-190 ezer forintos összeggel. A két legjelentősebb kínálattal rendelkező nagyvárost, Miskolcot és Szegedet pedig 110 ezer és 159 ezer forintos átlagos bérleti díj jellemezte május közepén.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az ingatlan.com szakértője elmondta, hogy a bérleti díjak azért is reagálnak ilyen gyorsan a piaci kereslet változására, mert a bérbeadók akár százezreket is bukhatnak, ha a kiadó lakásuk hetekig üresen áll.
Mindez pedig most a bérlők malmára hajtja a vizet
- tette hozzá Balogh László.

Durva adót vethetnek ki a gázzal fűtő magyarokra: 40 százalékos drágulás sem kizárt, ha ezt meglépik
Az Európai Unió 2027-től új szén-dioxid-alapú adót tervez bevezetni az otthoni gázfűtésre és közlekedésre, ami jelentősen növelheti a háztartások rezsiköltségeit.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


