Bolti és éttermi halászleveket kóstolt vakteszten a TikTokon ismert magyar szakács, brgs_thamek, hogy kiderüljön, melyik éri meg igazán az árát.
A tésztaételek nagy népszerűségnek örvendtek a szocializmusban, de vajon ma hogy állunk ezekhez?
Ma már retro címkével illetjük a ’70-es, ’80-as évekre általánosságban jellemző gasztronómiát, ami egyébként a szocializmus hozadékaként elterjedt nagyüzemi étkeztetésben gyökerezik. A közbeszédben gyakorlatilag minden retronak számít, ami ebből a korszakból maradt ránk, legyen szó a belsőépítészetről, a bútorokról, a ruhákról, vagy éppen a korabeli receptekről - írja cikkében a HelloVidék.
Akkoriban a munkahelyi vagy iskolai menza, a családi konyha vagy éppen a nagymama főztje tipikusan ugyanazokból a jól megszokott, sokkal inkább laktató, mint egészséges fogásokból állt. Külön érdemes kiemelnünk azt is, hogy a szocialista családmodell a két dolgozó szülő felállást részesítette előnyben, ami azzal járt együtt, hogy a családtagok napközben a menzán étkeztek, házi koszt pedig leginkább vacsoraidőben vagy hétvégén került az asztalra.
Retro sós tésztaételeink közé soroljuk például a sült szalonnakockákkal ízesített túrós csuszát, a – még akkoriban is a fapados fogások közé tartozó – sajtos-tejfölös spagettit, vagy a laktató krumplis tésztát jól lepirítva, de a szaftos tarhonyáról sem szabad megfeledkeznünk. Az édes tészták repertoárja talán még ennél is bőségesebb: a lekvárral megkoronázott grízes tészta mellett nagy kedvencünk a mákos tészta vagy a diós tészta, a cérnametélttel készített vargabéles, a kristálycukorral megbolondított káposztás cvekedli, vagy az olyan édes főételek, mint a szilvásgombóc, a lekváros derelye, vagy például a pirított morzsába forgatott házi nudli lekvárral.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








