Újabb hat vármegyére terjesztették ki mától a tűzgyújtási tilalmat a hatóságok, mivel a forró, száraz időjárás miatt drasztikusan megnőtt a szabadtéri tüzek kockázata.

Nem áll meg a lakásárak emelkedése a fővárosban: itt jöhetnek szembe a horror négyzetméterárak
Éves viszonylatban ötszázalékos áremelkedést mért az egyik hazai ingatlanközvetítő a fővárosi új építésű lakások piacán. Kevesebb, de összességében nagyobb lakásszámú projekt indult az első negyedévben. Újdonság, hogy már nem a Rózsadombon épülnek a legdrágább lakások a fővárosban.
Az idei év első negyedévében mért adatok alapján összeállított projektfelmérés szerint a Budapesten kínált új építésű lakások átlagos négyzetméterára 1,655 millió forint, ami 3,1 százalékkal magasabb ár az előző negyedév értékeihez képest - közölte az Otthon Centrum (OC). Éves viszonylatban azonban mindössze 5,1 százalékkal emelkedett a négyzetméterár átlag értéke, ami a jelentős számú piacra került új lakásnak és annak köszönhető, hogy a fejlesztők többsége igyekezett elkerülni vagy minimalizálni az áremelést.
Az OC márciusi újlakás-piaci felmérése alapján Budapesten 337 új építésű lakás-beruházás van folyamatban, melyek keretében 25 ezer lakás épül. A projektek száma azonos, ám a lakások száma 5,5 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél. A lakások első negyedéves kínálati négyzetméterára 3,1 százalékkal magasabb a tavalyi negyedik negyedéves értéknél – ismertette a projektfelmérés adatait Kosztolánczy György. A vezérigazgató megjegyezte, hogy a beruházások 27,2 százaléka, vagyis 6,8 ezer lakás hirdetése még nem kezdődött el, ami abszolút értékben és arányait tekintve is elmarad az előző negyedéves értéktől. Ez a tavalyi felmérés során tapasztaltakhoz képest változás, hiszen akkor pont ellenkező trend rajzolódott ki, azaz nőtt az elkezdett, de még nem hirdetett beruházások aránya.
Az idei év első a negyedévében 22 projekt 1500 lakásának beruházása indult el, amelyből 20 projekt 1200 lakásának hirdetését kezdték el. Bár kevesebb projekt került a piacra, ám ezek lakásszáma magasabb az előző negyedévinél.
Kosztolánczy György arról is beszámolt, hogy változott a legdrágább kerületek sorrendje: 3,31 millió forintos árral már az I. kerületben kérik a legtöbbet a fejlesztők egy négyzetméterért, míg a II. kerület 3,15 milliós fajlagos árral ugyancsak megelőzte az V. kerületet, amely 3,081 milliós átlagos négyzetméterárral a harmadik legdrágább kerület. A Hegyvidék, vagyis a XII. kerület sincs sokkal lemaradva, 3 millió forint közeli (2,94 millió forintos) négyzetméterár jellemzi a városrészt. „A kerületek döntő többségében azonban ennél jelentősen mérsékeltebb árak jellemzők” – jegyezte meg a vezérigazgató.
A budai és a belvárosi kerületek többségében valamivel 1,5 millió forint felett alakult az új építésű lakások átlagos négyzetméterára.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A VIII. kerületben azonban csak 1,44, ellenben a XI. kerületben 1,68, a III. kerületben 1,7, míg a IX. kerületben 1,8, a VII. kerületben pedig 1,87 millió forint a kínálati négyzetméterár átlaga. A külső pesti kerületekben és a XXII. kerületben kicsivel 1 millió forint feletti négyzetméterárak jellemzők. A legolcsóbb kerület a XXIII. kerület, 1,08 millió forintos átlag értékkel. A külső pesti kerületek között nincs számottevő különbség, az átlagos kínálati négyzetméterár mindenütt az 1,08-1,3 millió forint közötti ársávban változik.
Megingathatatlan Angyalföld listavezető pozíciója a projekt- és lakásszámok terén: évek óta a XIII. kerület az éllovas, ahogy most is; a 64 projekt és 8 ezer épülő és tervezett lakás kiemelkedő a kerületek között. Angyalföldnek eddigi legnagyobb kihívója a budai oldalon a XI. kerület volt, és bár az előző felmérés során projektszámban a III. kerület megelőzte, a legfrissebb adatsor szerint projektszámban (45) és lakásszámban (5600) is visszavette második helyét Kelenföld. Projektszámban a III. kerület a harmadik (38), de a lakások számában beelőzte a IX. kerület, 3 ezer épülő lakással.
A legkevesebb projekt az I., az V. és a XXI. kerületben indult el (összesen két darab), míg lakásszámban az V. kerületben és a XVI. kerületben épül a legkevesebb (~50) lakás - közölték.

Durva adót vethetnek ki a gázzal fűtő magyarokra: 40 százalékos drágulás sem kizárt, ha ezt meglépik
Az Európai Unió 2027-től új szén-dioxid-alapú adót tervez bevezetni az otthoni gázfűtésre és közlekedésre, ami jelentősen növelheti a háztartások rezsiköltségeit.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


