24 °C Budapest
View of hungarian city Gyor with river Raba in sunny autumn

Most örülhet, akinek itt van háza, lakása vidéken: hamarosan aranyat érhet minden négyzetméter

2024. március 20. 08:50

Az otthonteremtő kedvezmények egyértelműen élénkíthetik Győr térség piacát, ám ez nem csupán fokozott keresletet jelent, szakértők szerint - írja a Magyar Nemzet. Győr sokoldalúsága kihat a térség ingatlanpiacára is, hasonló felfutás előtt állhat Debrecen és Szeged is.

Az autóipari beruházások azok, amelyek Győrt kiemelték a vidéki nagyvárosok közül, mely magával hozta azt is, hogy az ország északkeleti régióiból is települtek át a munkalehetőség miatt. Ha pedig az egyetemvárosi pozíciót és az osztrák, valamint a szlovák hatás közelségét is hozzávesszük, jelentősen formálja a város és közvetlen térsége ingatlanpiacát – mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a lapnak. Kifejtette: Győrben az összesített, átlagos négyzetméterár 782 ezer forint, ez pedig drágább némely budapesti külső kerületnél.

Ráadásul Győr agglomerációja is nagy: amíg Budapestéhez egyébként kicsivel több mint nyolcvan, Győr vonzáskörzetéhez 68 település tartozik, egy évtized alatt jelentősen megnövekedett lakosságszámmal. A közvetlen Győr melletti települések között találjuk a régió legdrágábbjait. A fizetőképesnek mondható kereslet ellenére mégsem aránytalanul magasak az árak, az új építésű ingatlanok átlagos négyzetméterára Győrben 890 ezer forint – magyarázta Balogh László.

Ami a kínálatot illeti, a teljes megyében 5700-ról 7100-ra nőtt egy év alatt, Győrben csak tízszázalékos volt a kínálatbővülés, az árak pedig stagnáltak. Az albérletek esetében ugyanakkor egy év alatt jelentős drágulás ment végbe, 150 ezerről 195 ezerre nőtt az átlagár, ami azt jelenti, hogy idén a 2023-as budapesti árszinten lehet Győrben lakást bérelni. Az előbb ismertetett valamennyi tendencia azért is érdekes, mert hasonló felfutás előtt állhat Debrecen és Szeged is, annak minden ingatlanpiaci és gazdasági, munkaerőpiaci vonzatával – mutatott rá a szakértő.

Sopronban ehhez képest az albérletárak csupán 15 százalékkal drágultak átlagosan 165 ezer forintra, a négyzetméterárak pedig kicsivel a győri alatt találhatók. A harmadik legdrágább Rajka a koronavírus-járvány idején vált keresetté. Ha pedig a legolcsóbb településeket nézzük, jelzésértékű, hogy a 183 település kétharmadában érhető el a falusi csok, szemben a megyénkénti több mint négyötödös aránnyal, és mindössze kilenc olyan település van, ahol az átlagos négyzetméterár nem haladja meg a kétszázezer forintot Balogh László szerint.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője szerint a második legkeresettebb település Mosonmagyaróvár, itt otthonteremtésre átlagosan 46,4 millió forintot fordítottak a vevők, az átlagos ingatlanméret 72 négyzetméter. Hasonló átlagok jellemzik Sopront, ám ott a jó ár-érték arányú ingatlanok azonnal elkelnek, a lakásokat ötven, a házakat százmillió forintos összeghatáron belül keresik. Benedikt Károly megjegyezte, a csok plusz hatása itt azért nem számottevő, mert sokan ingáznak Ausztriába.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 30. szerda
Judit, Xénia
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?