Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program.

Nem fékez a lakbérdrágulás Magyarországon: csúnya világ jöhet 2024-ben, ha ez így megy tovább
Az albérletpiacon drágulással indult az év: januárban az előző hónaphoz képest országos átlagban 1,5, Budapesten pedig 1,9 százalékkal nőttek a lakbérek a decemberi csökkenés után. Éves összevetésben 13 százalékos volt az országos drágulás, a fővárosban pedig 12 százalékkal emelkedtek az albérletárak.
Február közepén két vármegyeszékhelyen, Debrecenben és Székesfehérváron is meghaladta a 200 ezer forintot az átlagos lakbér a kínálati piacon - ez derült ki az ingatlan.com elemzéséből. A bérleti díjak növekedését főként az egyetemi, főiskolai keresztféléves képzések indulása és az év eleji fizetésemelések okozzák.
Havi összevetésben országosan 1,5 százalékkal nőttek az albérletárak az előző hónaphoz képest, ezt Budapesten 1,9 százalékos emelkedés kísérte, szemben a decemberi bérletidíj-csökkenéssel. Tavaly januárhoz képest 13 százalékos volt az országos áremelkedés, Budapesten 12 százalékkal kerültek feljebb az átlagos lakbérek.
Számítottunk arra, hogy a múlt év utolsó hónapjában látott havi szintű csökkenés után januárban ismét felfelé mozdulnak az albérletárak. Ez elsősorban a fizetések emelkedésének és az infláció visszahúzódásának, vagyis a reálbérek növekedésének köszönhető. A magasabb fizetésekből a bérbeadók is többet tudnak elkérni bérleti díjra
- értékelte a friss adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Beszélt arról is, hogy a reállakbérek is növekedtek tavaly december óta. Az inflációval korrigált KSH-ingatlan.com lakbérindex országosan 23 százalékkal haladta meg a 2015-ös szintet, Budapesten pedig 17 százalékkal volt magasabb. A szakértő hozzátette, hogy a reállakbérek növekedése előbb-utóbb a befektetőket is visszacsábíthatja a lakáspiacra, ami középtávon a lakásárak emelkedésével is együtt járhat.

Februárban megjelentek a diákok
Az ingatlan.com elemzéséből kiderül, hogy február közepén Budapesten átlagosan 250 ezer forint volt a bérleti díj. A legdrágább városrész a II. kerület a maga 352 ezer forintos összeggel. Második helyen áll az V., a harmadikon pedig az I. kerület 335 ezer és 300 ezer forintos bérleti díjjal. Továbbra is a legnagyobb albérletkínálattal rendelkező városrészek közé tartozik a XI. és XIII. kerület, előbbit 250 ezer, utóbbit 255 ezer forintos átlagos lakbér jellemezte február közepén.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Budapesten kívüli piacot nézve kiderül, hogy februárban két vármegyeszékhelyen is átlépték a 200 ezer forintos átlagértéket a bérleti díjak. Székesfehérváron ugyanis átlagosan 210 ezer forintot, Debrecenben pedig 205 ezer forintot tett kell fizetni annak, aki most albérletet keres.
A két nagyvárosban látott drágulás, leginkább annak köszönhető, hogy ipari és gazdasági központokról van szó, amelyek munkaerőpiaci szempontból jelentős fejlődést mondhatnak magukénak. Emellett egyetemvárosokról beszélünk, ez pedig szintén élénkíti a helyi albérletpiacot. Februárban elindultak a keresztféléves képzések, az érintett diákok egy része pedig most keresett magának kiadó lakást, ami hozzájárult az egyetemvárosok és Budapest albérletpiacának drágulásához
- tette hozzá ehhez Balogh László.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


