27 °C Budapest
Business man crime.

Csaló ügyvéd garázdálkodott Magyarországon: ez volt a trükkje, még okiratot is hamisított hozzá

MTI
2024. február 5. 19:36

Ügyvédi visszaélés és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség egy zalai ügyvéd ellen, aki bírói végzést hamisítva csalt ki pénzt ügyfelétől - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője.

Jánky Judit tájékoztatása szerint a 60 éves ügyvéd házasság felbontása iránt indított perben, meghatalmazás alapján látta el az alperes férfi jogi képviseletét a Zalaegerszegi Járásbíróság előtt. Még 2021 decemberében egy e-mailt küldött ügyfelének, amelyhez csatolt egy saját maga által készített bírósági végzést, feltüntetve rajta a bírósági ügyszámot és az eljáró bíró nevét is. A hamis okirat szerint a bíró arra hívta fel az alperest, hogy ha korábbi nyilatkozatának megfelelően igazságügyi pszichológus szakértő bevonását kéri, akkor nyolc napon belül helyezzen elnöki letétbe 195 ezer forintot a szakértő várható költségeire, különben a bíróság elutasítja az indítványát.

A hamis közokirat alapján, az ügyvéd biztatására a sértett néhány nap múlva átutalta a kért összeget, de arról nem volt tudomása, hogy nem bírói letéti számlára, hanem az ügyvéd lakossági bankszámlájára került a pénz. Az ügyvéd cselekményére akkor derült fény, amikor négy hónappal később, az ítélethirdetést követően a bíró tájékoztatta az alperest arról, hogy nem volt olyan végzés, amiről az ügyvédje tájékoztatta. A sértett ezt követően szólította fel a védőjét a pénz visszafizetésére, aki ezután megtérítette az okozott kárt.

A vádlott ügyvédi hivatásából folyó kötelességét megszegve, haszonszerzés céljából okozott jogtalan hátrányt ügyfelének, ezért a Zalaegerszegi Járási Ügyészség ügyvédi visszaélés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat ellene.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?