Jelentős forgalomra kell számítani a Balaton környékén, miközben az M7-es autópályán és több főúton is torlódások alakultak ki a hazafelé tartó nyaralók miatt.

Itt vásárolják most a házakat, nyaralókat az élelmes magyarok: olcsón megvan, sokat fog érni?
2023 a nyaralópiac fekete éve volt, még a Balaton-parti víkendházak iránt is megcsappant a kereslet. Télen jellemzően a kedvezőbb, olcsóbb ingatlanok iránt van érdeklődés, de a jó idő beköszöntével 2024-ben a tavalyinál mozgalmasabb évre számítanak a szakértők a piacon - írja a HelloVidék. Még mindig a balatoni nyaralók a legnépszerűbbek, viszont a keleti országrész továbbra is kedvezőbb árunak mondható, mint a Dunántúl. A Velencei-tó és környéke a központi, főváros közeli elhelyezkedése miatt még mindig drágább, mint az egyébként egyre fejlődő és autópályán szintén viszonylag könnyen megközelíthető Tisza-tó.
A lap kérdésére az Otthon Centrum azt közölte, kínálatában mintegy 25%-kal kevesebb nyaraló kelt el tavaly, mint 2022-ben. A visszaesés általánosan mindenütt érzékelhető volt a népszerű üdülőhelyeken (Balaton, Velencei-tó), az agglomerációban, de más településeken is. Bár tavalyihoz képest visszaesés volt megfigyelhető ez az érték a 2017, 2018-as számokkal egyezik meg. Idén várhatóan növekedni fog a nyaralók iránti kereslet - vélik a szakértők.
Balogh László az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint 2024-ben minden bizonnyal már javulni fog a gazdasági helyzet, nőnek a reálbérek, nő a fogyasztás, csökkennek a kamatok, ez pedig a kereskedelmi ingatlanpiacra is kedvezően hathat. Azt is elmondta, hogy leginkább a Tisza-tavon érdemes körbenézni a nyaralóra vágyó vevőknek, ha jó áron szeretnének nyaralót venni. Ott átlagosan 300-400 ezer forintos négyzetméteráron juthatnak nyaralóhoz, miközben ugyanezek az ingatlanok a Balaton-parti településeken 1 millió forint körüli négyzetméterárakon forognak.
Benedikt Károly a Duna House PR és elemzési vezetője 2024-ben a nem lakóingatlan minősítéssel rendelkező zártkertek, hétvégi házak, nyaralók iránti érdeklődés várhatóan erősödni fog, de nem csak a befektetők és az idényjelleggel látogatható hétvégi házakat keresők körében. Azok a vásárlók, akik nem jogosultak az állami otthonteremtési támogatásokra és a kereslet növekedése miatt várhatóan dráguló belterületi ingatlanokat sem tudják megfizetni, vélhetően ismét a külterületeken, zártkertekben található, téliesített vagy téliesíthető nyaralókat tekintik majd alternatívaként.
A szakértő szerint a Balaton környéki ingatlanok tekintetében továbbra is igaz, hogy az északi parti ingatlanok általánosságban drágább négyzetméteráron kelnek el, mint a tó déli partszakaszán található települések ingatlanjai. A Duna House közreműködésével 2023-ban értékesített, közvetlen partszakasszal rendelkező településeken található ingatlanok adatai alapján az északi parton a használt ingatlanok ára négyzetméterenként átlagosan 400 ezer és 1,6 millió forint körül mozog, amely 851 ezer forintos átlagos négyzetméterárat és 76 millió forint feletti átlagos ingatlanértéket jelent, míg a Balaton déli partján olcsóbbak a négyzetméterárak a használt ingatlanok tekintetében, átlagosan 675 ezer forint körül mozognak, az átlagos ingatlanérték 51,5 millió forint volt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az Otthon Centrum szakértő szerint „olcsó” tó parti ingatlanokat a kevésbé felfedezett tavak környékén találni, például a Tisza-tó kisebb településein. Nem tó parti nyaralók pedig legolcsóbban a kisebb, városoktól távolabbi településeken találhatók.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


