A LEI-kód igényléséhez a GLEIF által akkreditált kódkibocsátó helyi operatív egység szükséges. Hogyan lehet igényelni LEI-kódot? Mennyibe kerül? Hol lehet megvásárolni? Nézzük meg!

Számítások szerint nagyjából megduplázódik a vállalkozások vízdíja a jövő évtől, miután mindenhol az országban egységesen 576 forintot kell majd fizetni a víz köbméteréért, valamint további 881 forintot a csatornahasználatért.
A vállalkozásoknak mindenhol az országban egységesen 576 forintot kell majd fizetniük a víz köbméteréért és 881 forintot a csatornahasználatért. Ez a jelenlegi ár 2-3-szorosát jelenti - hívta fel a figyelmet az RTL Híradó.
A riportban egy pécsi autómosó vállalkozás vezetője elmondta, bár már több krízist túlélt, most ő is jelentős áremelkedésre számít a vizdíjat illetően, amitől vállalkozása szolgáltatásai is drágulni fognak. Hogy pontosab mennyivel, azt ki kell majd kalkulálnia, ugyanakkor csak remélni tudja, hogy ettől nem pártolnak majd el tőle az ügyfelei.
A Híradó megkereste Kurdi Viktort, a Magyar Vízközmű Szövetség elnökét, aki elmondta:
azon ingatlanok esetében, ahol eddig volt bejelentve vállalkozás, de ott nem zajlott vállalkozói tevékenység, magánszemélyek lakossági célokra használták az ingatlant, ott eddig is a magánszemély nevén volt a vízmérő a vízműveknél nyilvántartva, tehát változás az árban nem következik be.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Szövetség elnöke hozzátette, szerinte lehet még pár település az országban, ahol az egységes díj bevezetése után csökkenhet a vízdíj, ám a legtöbb helyen nagyobb számlára lehet számítani.
A Híradó a kormányt is próbálta megszólaltatni az egységes vízdíjakkal kapcsolatban, ahonnan csak az a válasz érkezett, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal és a Magyar Víziközmű Szövetség együttműködve tájékoztat majd az ügyben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


