Friss adatok szerint a lakosság leggazdagabb 20 százaléka veszi fel a lakáscélú jelzáloghitelek 54,4 százalékát.

December 25-én főként balesetekhez hívták a tűzoltókat, de riasztották őket lakástüzekhez, kútba esett kutyához, vízben álló autókhoz és kidőlt fákhoz is. Összesen 137-szer avatkoztak be karácsony első napján. 35 esetben tűz miatt riasztották őket, 15 épület gyulladt ki, 102 alkalommal pedig műszaki mentést végeztek - közölték.
Negyed hétkor egy adventi koszorú miatt keletkezett tűz Gyöngyösön egy sorház egyik lakásában. A koszorúról átterjedt a tűz több bútorra is. Láziban is tüzet okozott egy adventi koszorú, de még időben észrevették, így csak az asztal égett egy tenyérnyi helyen.
Fél hétkor egy családi házban kigyulladt a kémény melletti gerenda a Bács-Kiskun vármegyei Rémen. A tűzoltók két négyzetméteren megbontották a tűzzel érintett szoba mennyezetét, eloltották a tüzet, majd megtámasztották a kéményt. A ház fűthetetlenné vált, ezért az ott lakó két ember rokonokhoz kerül.
Dél körül egy személyautó gyulladt ki Szolnok határában a 32-es főúton. Az autó motorterében keletkezett tűz, amit az utasok egy porral oltóval kezdtek el oltani, majd a tűzoltók fejezték be az oltást.
Tizenöt óra körül Győrben egy Rába-parti parkolóba riasztották a tűzoltókat, mert a megáradt folyó több járművet is körbevett. Megelőzve, hogy a folyó elsodorja az autókat, az ártérben álló járműveket száraz területre vontatták a tűzoltók.
Kigyulladt egy családi ház a Komárom-Esztergom vármegyei Keréktelekiben tizennyolc órakor. Egy szoba égett, amelyet a tűzoltók eloltottak, majd kiszellőztették a füsttel teli épületet. A ház lakhatatlanná vált, ezért az ott élő négy embert egy közösségi épületben helyezték el.
Tizennyolc óra körül kigyulladt egy elektromos roller a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kurityánban. A ház előtt gyulladt meg a roller akkumulátora, egy gyermek megsérült. A tűzoltók a rollert egy vízzel teli edénybe helyezték, hogy ne tudjon újra kigyulladni.
Állatmentést is végeztek a tűzoltók: Nyírgelsén egy kútba esett nagytestű kutya miatt hívták őket. A tűzoltók mentőkötéllel kiemelték a megriadt állatot, gondoskodtak az elhelyezéséről, majd befedték a kutat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szén-monoxid miatt is érkezett jelzés: éjfél előtt néhány perccel szólalt meg a Szén-monoxid-érzékelő egy kapuvári családi házban. Az épületben több gázkonvektor is működött. Ezek átvizsgálásáig az ott lakó két ember rokonokhoz költözött.
Több közlekedési balesetnél is szükség volt tűzoltókra. Tíz körül árokba hajtott és az oldalára borult egy személyautó a 3114-es úton Tápiószecső és Tápióság között. A négy utas nem tudott kiszállni a járműből, őket a tűzoltók emelték ki, majd adták át a mentőknek. Délelőtt tízkor a tetejére borult egy személyautó a 82-es főúton Eplény és Veszprém között. Délután egy körül átszakította a szalagkorlátot és a Budapest felé vezető oldalon állt meg egy személyautó az M6-os autópályán Daruszentmiklós közelében. Este nyolc körül az M7-es autópályán Siófok közelében sodródott árokba egy autó.
Tatabányán az alsógallai vasútállomás gyalogos aluljárójából húsz köbméter vizet kellett kiszivattyúzniuk a tűzoltóknak.
Ha ügyelünk a gyertyákra, adventi koszorúkra, fényfüzérekre, főzésre, fűtésre, illetve az út és látási viszonyoknak megfelelően vezetünk, elkerülhetjük, hogy találkozzunk a karácsonykor is szolgálatban lévő kétezer tűzoltóval - hívták fel a figyelmet.

Ez lenne a pusztuló nyugat? Rezsicsökkentés nélkül is szinte minden energiaár csökkent ezen a helyen
Igaz, az energiaárak még így is több mint 25 százalékkal magasabbak, mint az energiaválság előtti 2022-es évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


