Kedden a napos-gomolyfelhős időben északon, az Alföldön és a középső tájakon elszórtan kialakulhat futó zápor, esetleg zivatar.

Megdőlt a fővárosi szélrekord hétfőn: a János-hegyen óránkénti 85,3 kilométeres széllökést mértek - tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a honlapján kedden. Azt írták: a korábbi, erre a napra vonatkozó rekord óránkénti 83,2 kilométeres szél volt, amelyet Budapest Örsöd állomáson, még 1985-ben regisztráltak.
Ma az esti óráktól kezdődően előbb az északnyugati, majd az éjszaka második felében az északi megyékben fordulhatnak elő zivatarok. A zivatarokat intenzív csapadékhullás és apró szemű jég kísérheti. Az éjszakai zivatarok szerda délelőtt lecsengenek, majd délután az északkeleti megyékben dörrenhet meg egy-egy helyen az ég.
Szerdán a frontális felhőzet kelet, északkelet felé távozik, és az ország nagyobb részén napos idő várható kevés felhővel. Északkeleten azonban továbbra is maradhatnak tartósabban felhős körzetek, itt helyenként délután is előfordulhat még zápor, zivatar. Az északnyugati szél a nap első felében még többfelé erős lehet, majd délután a nyugatira, délnyugatira forduló szél fokozatosan veszít erejéből. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul.

Jön az ingyenes szigetelési pályázat: nem kamu, több tízezer magyar háztulaj lehet jogosult 2025-ben
Már csak a végrehajtási rendeletre és a hivatalos katalógusra vár a piac, hogy elinduljon a felújítási roham: új lendületet kaphat az ingyenes lakossági födémszigetelés.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


