Teljesen megtelt vízzel a parajdi sóbánya – a víz betört az összes szintre, beleértve a Telegdy-ágat is.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapján már elérhető a vízkészletvédelmi országtérkép, melynek célja, hogy a kúttulajdonosok eldönthessék, hogy a kútamnesztiát követően szükséges-e kútjuk bejelentése, illetve engedélyeztetése.
Szeptember eleje óta elérhető az Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapján az úgynevezett vízkészletvédelmi országtérkép – írja a 24.hu. A térkép célja, hogy a kúttulajdonosok ellenőrizhessék, van-e bejelentési vagy engedélyeztetési kötelezettségük. A portál szerint azonban a térkép még nem működik tökéletesen – a lakcímes vagy helyrajzi számos keresés lassú, ráadásul nem is mindig jár sikerrel. Máskor egy találomra beütött címet hol két utcával feljebb, hol lejjebb jelenített meg a térkép.
A portálnak Rózsa Attila árulta el, hogy a szóban forgó kúttal nincsen teendő, amennyiben sekély mélységű, azaz talajvízkút. Ebben az esetben a térképen rózsaszínnel és fehérrel jelzett területeken lévő kutak is fennmaradhatnak. Hogy egy kút valóban talajvízkútnak minősül-e, az így ellenőrizhető:
- alul a „réteglista” ikonra (amelyik úgy néz ki, mint három szalvéta egymásra rakva, balról a negyedik ikon) kattintva,
- az előugró kis ablakban a „vízkészletvédelem” sort kipipálva,
- aztán rá is kattintva,
- a megjelenő „vízkészletvédelmi szempontból kockázatos terület” sor alatt az „első vízzáró réteg megjelenésének felszíntől számított mélysége (m)” sort is ki kell pipálni,
- majd erre a sorra rákattintva a jelmagyarázat (színskála, talajvízkút-kútmélység) jön elő.
- Ennek értéktartományai magyarázzák a térképen addigra már megjelenő színes, sárga-kék foltokat. (Itt megjegyezzük, hogy meglehetősen nehéz azonosítani a megjelenő színeket.)
Ha a kút mélysége kisebb, mint az adott ponton jelölt színhez tartozó mélységtartomány, akkor talajvízkútnak minősül. Ellenkező esetben rétegvízkútnak számít, melynek utólagos hatósági engedélyeztetése továbbra is szükséges.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


