Barcelona továbbra is az egyik legnépszerűbb európai úti cél, ám a túlturizmus, a lakhatási válság és az emelkedő árak egyre inkább megkeserítik a helyiek, az...

Súlyos tízezrekkel támogatják a magyar katonák lakhatási helyzetét: októbertől még jobb lesz nekik
A jövőben nagymértékben javul a katonák lakhatási helyzete, ugyanis október 1-jével számos településen nő a lakáspénz alapösszege.
A jövőben nagymértékben javul a katonák lakhatási helyzete, ugyanis október 1-jével számos településen nő a lakáspénz alapösszege, amely albérletre és lakáslízingre is fordítható - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a honvédelmi tárca szombati közleménye szerint.
"A kormány a rendvédelmi életpálya bevezetése és az eddig végrehajtott béremelések mellett, ezzel a megemelt támogatással is szeretné kifejezni megbecsülését a katonáknak, akik Magyarország védelmére esküdtek fel. A Magyar Honvédség megerősítése létszámában, eszközeiben és anyagi megbecsülésében mind Magyarország biztonságát szolgálják" - olvasható a közleményben.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, a Honvédelmi Minisztérium egyértelmű stratégiát folytat a lakhatástámogatást illetően. Kiemelte, az október elsején hatályba lépő jogszabályváltozás értelmében módosulnak a lakáspénz összegét meghatározó települési kategóriák, valamint nő a támogatás alapösszege is. A juttatás mértékét a katona családi állapota, rendfokozata és lakhelye is befolyásolja - tette hozzá a miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kifejtette, az új módosítás szerint minimum 90 ezer forint juttatást vehet fel, aki Budapesten és agglomerációjában - Érd kivételével - bérel vagy lízingel lakást, legalább 80 ezer forinttal számolhat az a katona, aki megyei jogú városban, Tatán, Pápán, Szentesen él, és szintén legalább 65 ezer forintos összegű támogatást kap, aki olyan településen lakik, ahol katonai szervezet működik. A többi településtípus esetében a juttatás összege minimum 60 ezer forint.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A honvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy a változás nem érinti a lakáspénz összegét meghatározó rendfokozati szorzókat, további 20 ezer forintra jogosult az igénylő, ha házastársával vagy élettársával él, valamint gyerekenként ezután is 10 ezer forinttal emelkedik a havonta járó juttatás.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyerek után járó lakáspénz-kiegészítésnél azokat a gyerekeket lehet számításba venni, akik szintén a támogatott ingatlanban élnek és utánuk a lakáspénzre jogosult, házastárs vagy élettárs családi pótlékot kap - áll a közleményben.

Durva adót vethetnek ki a gázzal fűtő magyarokra: 40 százalékos drágulás sem kizárt, ha ezt meglépik
Az Európai Unió 2027-től új szén-dioxid-alapú adót tervez bevezetni az otthoni gázfűtésre és közlekedésre, ami jelentősen növelheti a háztartások rezsiköltségeit.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


