Pest és Veszprém megyékre citromsárga riasztást adtak ki, de egyébként komoly melegedés indulhat meg.
A legtöbb felsőoktatási intézményben már megkezdődött a tanítás, elindult a szorgalmi időszak. A ráhangolódás a kollégiumokban is elindult, többen már beköltözhettek, míg más diákok kénytelenek egyéb lakhatási megoldások után kutatni. Az otpotthon.hu adatai alapján bár a kiadó lakásárak emelkedtek, még mindig a kiadó panellakások nyújthatják a legkedvezőbb megoldást a diákoknak.
Az elkövetkező hetekben érdemes nyitott szemmel járniuk azon hallgatóknak, akik számára a felsőoktatási intézmény és a lakóhely közötti ingázás hosszútávon nem kivitelezhető, vagy nem jutott kollégiumi férőhely. A nyári időszakban az otpotthon.hu felületén meghirdetett kiadó lakások számában összességében enyhe növekedés volt tapasztalható a nagyobb egyetemvárosokban.
A főbb vidéki egyetemvárosokban – Pécs, Debrecen, Szeged, Győr és Miskolc – és Budapesten az albérletek most különösen keresettek lehetnek az elsőéves hallgatók körében. Az OTP Otthon adatai alapján Szeged városában például júniusról júliusra közel kétszeresére emelkedett a kiadó lakások száma. Budapesten továbbra is magasabbak a számok (ezer feletti), ami az ingatlanhirdetési portál szerint várhatóan tovább fog emelkedni.
„Hirdetések alapján a Budapestre költöző fiatalok válogathatnak leginkább a kiadó lakások közül, azonban a bérleti díjak itt a legmagasabbak. Budapesten egy 30 négyzetméteres kiadó lakás bérleti díja átlagosan 173 581 forint, ugyanez a méret panelnél 141 660 forint. A két-háromszobás lakások átlagosan 250-300 ezer forintba kerülnek, panelnél viszont 198 550 forintot kérnek havonta átlagosan” – mondta Lipták Zsuzsa, a cég ügyvezetője. „Az árak alakulása a fővárosban és vidéken is függ a lakóingatlan típusától és az elhelyezkedésétől is, jellemzően a panellakások a kedvezőbbek; Budapesten például 43, Szegeden 33, Pécsett 27, de Miskolcon is 14 százalékkal olcsóbban lehet átlagosan panellakást bérelni, mint téglalakást a júliusi hirdetési adatok alapján.”
A bank idei Pulzus kutatása rávilágított arra, hogy a 18-29 éves korosztály számára elsődleges szempont a kiadó albérletek keresése során a kerület és a jó környék, a kiépített tömegközlekedési infrastruktúra és az alacsony bérleti díj. A megkérdezettek a költségek csökkentése érdekében ezért jellemzően kisebb alapterületű ingatlanba költöznek és/vagy megosztják másokkal az ingatlant. Továbbá az látszik az otpotthon.hu adatai alapján, hogy csökkenthetők a kiadások, ha a fiatalok kompromisszumot kötnek az ingatlanok típusában.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A júniusban és júliusban tapasztalt árváltozások városonként és lakóingatlan típusonként diverz képet mutattak. A kiadó téglalakások ára Budapesten, Debrecenben és Győrben csökkent, míg a többi egyetemvárosban átlagosan 10 százalékkal emelkedett, az azonban a vidéki és a főváros bérlemények vonatkozásában is egységesen látszik, hogy a panellakások bérleti díja alacsonyabb a társasházi és téglalakásokéhoz képest.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







