Az Otthon Start lakáshitel fontos szabálya többek között, hogy az ingatlant az igénylés után öt évig nem lehet eladni, lebontani, átadni másnak használatra.

Egy év alatt több mint 21 ezer ingatlan árverése fejeződött be Magyarországon. A koronavírus idején a végrehajtások miatti árveréseket leállították, azok tavaly szeptemberben indultak újra - írja a Telex.
a végrehajtások és az azok következtében megindult árverezések úgy folytatódtak, mintha a Covid alatti leállás meg sem történt volna. Egy év alatt 21 ezer befejezett ingatlanárverés történt, amelybe a sikeres, de a sikertelen licitek is beleszámítanak. Az adatból nincs kiszűrve az, hogy sikertelen árverés esetén egy ingatlant másodszor is kitűzhetnek licitre, amit így kétszer számolnak be a rendszerbe.
Az ingatlanok többségének értéke ötmillió forint alatt van, de előfordulnak 10 ezer forintos kikiáltási áras épületek is. Kimondható tehát, hogy az árverések többsége a legszegényebb háztartások lakásait érinti.
Az árverések iránti alacsony keresletet jól mutatja, hogy a licitek majdnem felében egyetlen ajánlat sem érkezett az ingatlanokra. De még a befutó ajánlatoknak is majdnem a fele a kikiáltási árnál kisebb összegű. Ha végül ennyiért megy el a ház vagy a lakás, akkor az adósok pórul járnak, a becsült értéktől való eltérést ugyanis egyszerűen elveszítik.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


