Dráguló albérletek, csökkenő kollégiumi férőhelyek – lakhatási kihívások előtt a frissen felvett egyetemisták.

Vegyi fegyvernek minősülő kémiai vegyületeket találhattak az ELTE egyik laboratóriumában – értesült az RTL Híradó. A hír szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda és a honvédség szakemberei kedden este vonultak ki a helyszínre, ahol szarint, mustárgázt, illetve tabunt találtak több tucat fiolában. Az ELTE nem erősítette meg, de nem is tagadta, hogy ezekről az életveszélyes anyagokról van szó, csak azt írták: mára feltehetőleg teljesen lebomlott vegyszerek miatt riasztották a hatóságokat.
Közel 40 veszélyes anyagot tartalmazó fiolát foglaltak le a hatóságok kedd este az ELTE Természettudományi Karán. A Híradó értesülése szerint szarin, mustárgáz és tabun is volt a szerek között. Az ELTE nem erősítette meg, de nem is tagadta, hogy ezekről a szerekről van szó.
Mint írták, kedden az esti órákban az ELTE TTK egyik laboratóriumában a kutatók régi címkéjű, eredetileg veszélyesnek számító, ám mára feltehetőleg teljesen lebomlott vegyszerre bukkantak. Haladéktalanul értesítették az illetékes hatóságokat, amelyek azonnal biztosították a helyszínt, a talált anyagmaradványokat pedig elszállították bevizsgálásra és megsemmisítésre. Az eset során az ELTE kutatói, oktatói és hallgatói nem voltak veszélyben, a helyszíni mérések a labor környezetében semmilyen ártalmas anyagot nem mutattak ki, így másnap délelőtt zavartalanul folytatódhatott az oktatás és kutatás az épületben.
Az Országos Rendőr-főkapitányság válaszából pedig annyi derült ki, hogy az ügyben nyomozás indult, és éppen „a folyamatban lévő eljárás érdekére tekintettel” nem árulnak el részleteket.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


