Az Otthon Start hitelprogram első száz napjának tapasztalatai alapján a támogatott konstrukció érdemben átalakíthatja a lakáshitelezési piacot.
Kiadták a vörös riasztást: harmadfokú árvízvédelmi készültség lép érvénybe ezeken a magyar folyókon
Nagy segítséget nyújtanak a levonuló árhullámok elleni küzdelemben az elmúlt évek vízügyes fejlesztései - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton. A közleményben felhívták a figyelmet, hogy Rönökön és Rábagyarmaton a nemrég átadott automata üzemeltetésű tározók visszatartották az éjjel lezúduló csapadékot, több százezer köbméter vizet és ezzel megmentették az alattuk lévő településeket az elöntéstől. Jól vizsgáztak a töltéserősítések és a szentgotthárdi árapasztó is.
Az éjszakai és hajnali órákban csaknem 50 vízügyes érkezett meg a Dunántúlra az ország minden részéről, hogy segítséget nyújtsanak helyi kollégáiknak a védekezési munkákban. A hidrológiai előrejelzés továbbra is bizonytalan, a legtöbb csapadék a következő 24 órában újra a Rába, a Mura és a Dráva vízgyűjtőjére várható - jelezte az OVF.
A tájékoztatás szerint a mediterrán ciklon várhatóan még több napig a térségben marad, ezért további számottevő mennyiségű esőre kell számítani elsősorban a Traun-Enns, a bécsi medence, a Mura, a Felső-Dráva, valamint a Sajó-Hernád vízgyűjtőjén. A csapadék idő- és térbeli eloszlása továbbra is a szokásosnál bizonytalanabb, de mind a Duna, mind a Tisza vízgyűjtőjén jelentős mennyiség várható.
A már lehullott csapadék hatására intenzív vízszintemelkedések indultak meg a Rába, a Mura és a Zagyva folyókon. A Rába Szentgotthárdnál szombaton hajnali 4 órakor 476 centiméterrel, III. fokú készültség mellett tetőzött. A folyó Körmendnél továbbra is erősen árad, 12 órakor 436 centimétert mértek, pár órán belül itt is III. fokú készültség várható - írta a vízügyi főigazgatóság.
Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelző rendszerében szereplő hazai vízmércékre készített számítások alapján - ha az előrejelzett csapadék lehullik - a következő hat napban a Duna vízrendszerén a Dunán Nagybajcsnál I. fokú készültséget kell majd elrendelni. A folyó többi magyarországi szakaszán készültség alatt maradnak a vízállások, de jelentős, több méteres vízszintemelkedések lesznek.
A Rábán, a Murán és a Dráván a III. fokú árvédelmi készültségi szintet meghaladó vízállások várhatók a következő napokban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Tisza vízrendszerén a Tarnán az I. fokú, a Sajón, a Hernádon és a Zagyván a II. fokú árvédelmi készültségi szinteket meghaladó vízszintek kialakulása valószínűsíthető - közölte az OVF. A közlemény szerint az árvízvédelmi készültségekkel érintett védelmi szakaszokon a fokozatoknak megfelelő éjjel-nappali figyelő- és járőrszolgálatot tartanak a vízügyi igazgatóságok. Ahol önkormányzati védekezés van, ott a vízügyes szakemberek azonnal rendelkezésre állnak és műszaki segítséget nyújtanak, ha a települési védelemvezetők ezt kérik.
Árvízvédelmi készültség az országban
Az OVF honlapján található friss térkép szerint, a Rába és Pinka egyes szakaszain legnagyobb az árvízveszély, a Sajón és a Tarnán másodfokú készültség van érvényben, míg a Zagyván és a Murán I. fokú:

Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








