Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

Az újabb csapadék miatt egyre több víz érkezik a Murán, a Dráván és a Sajón; további vízügyeseket kell átvezényelni - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap kora délután. A tájékoztatás szerint országszerte folytatódnak a védekezési munkák, miután az elmúlt órákban is jelentős mennyiségű eső esett a vízgyűjtőkön: 24 órában dolgoznak a Mura és a Rába mentén, és a vártnál több csapadék hullott a Sajó vízrendszerén is.
Több településen a helyi védelemvezető hivatalosan segítséget kért, oda megérkeztek a vízügyes szakemberek, akiknek "rugalmas védekezést kell alkalmazniuk, illetve több forgatókönyvvel kell készülniük", hiszen nemcsak a hidrológiai előrejelzés, hanem a külföldi tározók vízeresztése is befolyásolja az érintett folyókat - írták. Az OVF beszámolója szerint a Rába Szentgotthárdnál szombat hajnalban 476 centiméterrel, harmadfokú készültség mellett tetőzött, Körmendnél is megközelítette a rekordvízállást vasárnap kora reggel, és 505 centiméteren tetőzött.
A rönöki és a rábagyarmati záportározó szombat éjjel üzembe lépett, a tározóban visszatartott árhullám következtében a településeket nem öntötte el a víz. A következő napokban a folyó a nyílt ártereken okoz majd elöntést, de lakott területeket közvetlenül nem fog veszélyeztetni, viszont a szántóföldi elöntések miatt az alsó szakaszokon lassul majd az apadás.
A Mura intenzíven árad, Letenyénél hétfő hajnalban tetőzik majd a folyó, harmadfokot meghaladó 530 +-10 centiméteres vízállással. A helyi és az ország más területeiről odaérkezett szakemberek 24 órás járőr- és figyelőszolgálatot látnak el, a zsilipek vízzáróságát ellenőrzik, a védtöltés mentett oldali rézsűjét lekaszálták az árvízi jelenségek megfigyelését segítendő, az éjszakai megfigyeléshez, esetleges munkavégzéshez pedig kiépítik a világítást - olvasható a közleményben.
A Dráván a jelenlegi előrejelzések alapján harmadfokot meghaladó, egyes szakaszokon a valaha volt legmagasabb vízállást is elérő árhullám várható a jövő héten, itt már most az egész magyarországi szakaszon másodfok van érvényben. A Sajón kialakulóban lévő árhullám a folyó határszakaszán Sajópüspökinél vasárnap kora délután tetőzhet harmadfokú készültség mellett - írta az OVF.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: BM OKF // Bősze Balász tűzoltó zászlós, Heves VMKI

Durva adót vethetnek ki a gázzal fűtő magyarokra: 40 százalékos drágulás sem kizárt, ha ezt meglépik
Az Európai Unió 2027-től új szén-dioxid-alapú adót tervez bevezetni az otthoni gázfűtésre és közlekedésre, ami jelentősen növelheti a háztartások rezsiköltségeit.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


