A magyar albérleti piac élénk első félévet tudhat maga mögött 2025-ben, amit a Duna House friss tranzakciós adatai is alátámasztanak.

Ezeken a Hajdú-Bihar vármegyei településeken lesz elérhető a falusi csok 2024-től: itt a hivatalos lista
2023. július 11-én megjelent a Magyar Közlönyben a kormány 302/2023. (VII. 11.) rendeletea kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról, melynek melléklete a tartalmazza a települések listáját, ahol 2024-től igényelhető a falusi csok. A Pénzcentrum most összegyűjtötte vármegyénként az érintett településeket. Mutatjuk a friss listát Hajdú-Bihar vármegyéből.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter június 22-én jelentette be a kormány döntését a családtámogatások változtatásáról a Kormányinfón, mely legfőképpen a babaváró támogatást és a CSOK-konstrukciót, azaz a Családi Otthonteremtési Kedvezményt érinti. A bejelentés szerint 2023 végén megszűnik a "városi" CSOK, a babaváró támogatás és a falusi csok kondíciói pedig 2024-től megváltoznak. A döntés részletei július 11-én jelentek meg a Magyar Közlönyben, a vonatkozó rendelet pedig a 2024-től érvényes falusi csok település listáját is tartalmazza. Mivel a "városi" CSOK megszűnik, sok család számára lehet fontos a jövőben, mely településeken érhető még el a támogatás. Mutatjuk a vármegyei listákat.
Otthonteremtés 2023-ban vagy 2024-ben? Itt a kalkulátor!
Az egyes lakásvásárláshoz igényelhető támogatások megszüntetése, illetve a megmaradók részletszabályainak megváltoztatása sokakat elgondolkodtatnak, hogy vajon érdemes-e még idén kihasználni a 2024 végéig érvényben lévő családtámogatásokat (mint például a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, azaz CSOK), vagy érdemes kivárni a lakásvásárlással, -felújítással. Nos, a Pénzcentrumon már elérhető az a kalkulátor, amivel bárki könnyedén kiszámolhatja, az ő adott paraméterei (élethelyzet, stb.) alapján, mikor járhat a legjobban. Íme:
A falusi csokos települések listája Hajdú-Bihar vármegyében 2024-től
A 2631 érintett település közül mindössze 59 található Hajdú-Bihar vármegyében, vagyis 2,3 százalék. A 302/2023. (VII. 11.) kormányrendelet a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról 2. melléklete az alábbi településeket tartalmazza Hajdú-Bihar vármegyéből:
- Álmosd
- Ártánd
- Bagamér
- Bakonszeg
- Báránd
- Bedő
- Berekböszörmény
- Bihardancsháza
- Biharkeresztes
- Biharnagybajom
- Bihartorda
- Bojt
- Csökmő
- Darvas
- Egyek
- Esztár
- Folyás
- Földes
- Furta
- Fülöp
- Gáborján
- Görbeháza
- Hajdúbagos
- Hajdúszovát
- Hencida
- Hortobágy
- Kismarja
- Kokad
- Komádi
- Konyár
- Körösszakál
- Körösszegapáti
- Magyarhomorog
- Mezőpeterd
- Mezősas
- Monostorpályi
- Nagykereki
- Nagyrábé
- Nyírábrány
- Nyíracsád
- Nyírmártonfalva
- Pocsaj
- Sáp
- Sáránd
- Sárrétudvari
- Szentpéterszeg
- Szerep
- Tépe
- Tetétlen
- Tiszacsege
- Tiszagyulaháza
- Told
- Újiráz
- Újléta
- Újszentmargita
- Újtikos
- Váncsod
- Vekerd
- Zsáka

Bődületesen elszálltak a magyar lakásárak, de ez még csak a kezdet: most jöhet az igazi fekete leves
Az új program célja, hogy enyhítse az elszállt lakásárak hatását, és ismét elérhetővé tegye az otthonteremtést sok család számára.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


