A Time Out Market Budapest hivatalosan is bejelentette, hogy várhatóan mikor nyitja meg kapuit a Blaha Lujza téri Corvin Palace-ban.

A Szupermenta program legújabb tesztjén mikrozöldeket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A borsó és retek mikrozöldeket – helyszíni ellenőrzéssel egybekötve – 11 termőhelyről gyűjtötték be a hatósági felügyelők. Emellett természetesen a laboratóriumban és a kedveltségi vizsgálaton is bizonyítaniuk kellett a mikrozöldségeknek. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, azonban a címkézésre és a nyilvántartásra vonatkozó kifogások miatt két esetben eljárást indítottak az ellenőrök.
A Nébih szakemberei ezúttal a gasztronómiában és a háztartásokban is egyre népszerűbb mikrozöldeket tesztelték. A kert nélkül is termeszthető kis méretű zöldségek tökéletes kiegészítői lehetnek a különböző salátáknak, szendvicseknek. A Szupermenta terméktesztjében összesen 16, fajtájukat tekintve kilenc borsó és hét retek, mikrozöldet vizsgáltak. Kiszerelésük szerint jellemzően vágottak voltak, de mindkét típusból akadt egy-egy olyan is, mely ültetőközeggel volt elérhető. A borsó mikrozöldek között kettő bio termék is szerepelt.
A laboratóriumban sor került többek között mikrobiológiai és GMO vizsgálatokra, de a szakemberek ellenőrizték a nitrát és a nehézfémek esetleges jelenlétét is, valamint megmérték a termékek vitamin- és ásványianyag-tartalmát. Általánosságban elmondható, hogy a vizsgált mikrozöldek megfeleltek az előírásoknak.
A hatósági felügyelők 11 helyről gyűjtötték be a mintákat, és minden termelőnél – öt őstermelőnél, két egyéni vállalkozónál és négy cégnél – helyszíni ellenőrzést végeztek. Megnézték, hogy az előállítás körülményei megfelelnek-e a vonatkozó higiéniai előírásoknak, továbbá megvizsgálták a magokat, a csomagolóanyagokat, a címkén feltüntetett információkat, a nyomonkövethetőséget és a kötelező regisztráció (pl. FELIR) meglétét is. Két esetben indítottak eljárást a címkézésre és a nyilvántartásra vonatkozó kifogások miatt. A feltárt hibákat a megadott határidőn belül javítaniuk kell az érintett termelőknek.
A kedveltségi vizsgálaton ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Emellett a helyszíni ellenőrzés alkalmával is értékelték a szakemberek az egyes termelőket, így a végső sorrend a kedveltségi vizsgálat és a termelői értékelés összesített eredményei alapján alakult ki.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A borsó mikrozöldek rangsorát tekintve a dobogó legfelső fokára a Bioháló4you Bt. Bio borsó hajtás állhatott, második helyen a Smallies borsó mikrozöld végzett, míg a harmadik helyet a VargaKert Mór salátaborsó mikrozöld érdemelte ki. A retek mikrozöldek versenyében első helyen a Mikrozöldség Kft. retek mikrozöld mix végzett, második lett a MikroManna retek mikrozöld, a harmadik helyet pedig a VargaKert Mór pink retek mikrozöld nyerte el.

Jön az ingyenes szigetelési pályázat: nem kamu, több tízezer magyar háztulaj lehet jogosult 2025-ben
Már csak a végrehajtási rendeletre és a hivatalos katalógusra vár a piac, hogy elinduljon a felújítási roham: új lendületet kaphat az ingyenes lakossági födémszigetelés.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


