Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten.
A legelőrelátóbbak már most megveszik a téli tüzelőt, a még előrelátóbbak ezt már megtették április 15-ig, ugyanis addig volt ugyanis hatósági áras a tűzifa. Ezt tavaly szeptemberben jelentette be az agrárminiszter. A tűzifáért az állami erdőgazdaságoknál kellett jelentkezni, háztartásonként legfeljebb 10 erdei köbmétert lehetett igényelni - közölte az ATV Híradó.
A tűzifa hatósági ára 30 ezer forint volt köbméterenként, piaci áron most 36-38 ezerért lehet venni. A tűzifáért az állami erdőgazdaságoknál kellett jelentkezni, háztartásonként legfeljebb 10 erdei köbmétert lehetett igényelni, ez a lehetőség azonban már nem él. Balogh József, az ATV által megkérdezett energetikai szakértő szerint már az elején sem volt jó ötlet a hatósági ár, hiszen kevés az erdő, ráadásul ez a fajta segítség csak egy szűkebb rétegnek kedvezett.
Most pedig kiderült, hogy valójában ez egy teljes abszurdum, itt van a nyár, tele vannak a gáztárolók, és egyszerűen a kormány azt szeretné, hogy akinek nem muszáj, az ne fűtsön fával, és kész
- fogalmazott.
Az ATV által megkérdezett szakértők szerint egy darabig marad a standard ár, nyárra talán egy picit lejjebb megy. De amikor elindul a fűtési szezon, ott emelkedni fog valószínűleg. Egy másik erdész ennek ellenére úgy gondolja, hogy idén télen újra bevezetik a hatósági árat.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








