22 °C Budapest
Residential area old european apartment buildings

Hihetlen, mi folyik a magyar lakáspiacon: ilyet évek óta nem láttak a vevők, eladók

2023. február 1. 11:55

A korábbi évektől eltérő januárt zárt a lakáspiac, elmaradt például a decemberi uborkaszezon utáni felpattanás a keresletben-kínálatban. Az eladó ingatlanok iránti kereslet országos szinten 50 százalékkal csökkent éves összevetésben. 

Jóval nagyobb lett a választék a lakáspiacon januárban az egy évvel korábbihoz képest, a kereslet azonban erősen visszaesett az ingatlan.com friss elemzése szerint, amely az év első hónapját jellemző tendenciákat ismerteti.

Miért volt más ez a január?

A kereslet nagyjából éves összevetésben 50 százalékkal csökkent, a tulajdonosok és ingatlanközvetítők által feladott eladó  használt lakóingatlanhirdetések száma 6 százalékkal mérséklődött. Ugyanakkor a teljes kínálat meghaladta a 130 ezer lakást és házat, ami pedig közel 30 százalékos bővülésnek felel meg

- mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az okokat ismertetve hozzátette:

A korábbi években a január rendre erősen indult, a decemberi uborkaszezont felpattanás követte. Ez azonban most a bizonytalanabb gazdasági környezet miatt elmaradt. A bázishatást is meg kell említeni, tavaly januárban ugyanis sok befektetési célú vásárló jelent meg a piacon, mivel az inflációs félelmek miatt a lakáspiacon kerestek helyet a megtakarításuknak.

A szakember szerint a tavalyi élénk évkezdethez hozzájárult a kedvezményes feltételekkel elérhető, támogatott zöldhitel is. Egyrészt az új lakások iránti keresletet pörgette fel, emellett az új lakásba költözők egy része a használt lakások piacán adta el a meglévő ingatlant. Idén viszont ez a konstrukció már nem érhető el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az országon belül az eladó ingatlanok iránti érdeklődések száma eltérően alakult. A legkisebb, 28-36 százalékos éves visszaesést Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Veszprém vármegye könyvelhette el. Ezzel szemben Budapesten, valamint Baranya, Csongrád-Csanád, Pest, Vas és Zala vármegyében legalább 50 százalékos keresletcsökkenés történt éves szinten. A feladott hirdetések számát nézve az országos csökkenéssel szemben Nógrád, Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Fejér vármegyében 10-43 százalékos bővülés következett be.

Balogh László szerint a keresleti és a kínálati oldal felemás változása összességében a piacon maradó vevők számára a korábbi hónapokhoz képest még kedvezőbb helyzetet jelent az erősödő alkupozíció miatt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 28. szerda
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?