22 °C Budapest
Exploring Germany in the winter

Ez mindenképp tudnia kell annak, aki így fűt: még tart a program, rengeteget lehet ezzel spórolni

2022. december 3. 11:02

A szociális tűzifaprogram keretében 2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kap a téli tüzelőjéhez segítséget. A tűzifa több mint 50 százaléka már november végéig már el is jutott az önkormányzatokhoz.

A szociális tűzifa program 2011 óta működik, a támogatási keret azóta az ötszörösére emelkedett. November végéig a program keretében az állami erdőgazdaságoktól 1 956 önkormányzat igényelt tűzifát mindösszesen 181 796 m3 mennyiségben. Ennek legnagyobb része keménylombos, míg kisebb részben lágylombos faanyag. A legtöbb igény eddig a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar valamint Borsod-Abaúj megyékben gazdálkodó NYÍRERDŐ Zrt. és ÉSZAKERDŐ Zrt.-hez érkezett - írja közleményében az Agrárminisztérium.

A pályázatok beadási határideje 2022. augusztus 31-e volt, az önkormányzatok a tüzelőanyagot legkésőbb 2023. február 15-éig oszthatják ki a rászorulók részére, a támogatás teljes összegének pénzügyi felhasználása pedig március 31-éig történhet meg. 

Az elmúlt 12 év időszaka alatt az állami erdőgazdaságok több mint másfél millió köbméter, fenntartható módon kezelt erdőkből származó tűzifát biztosítottak az igénylő önkormányzatok számára, hogy minden évben minél többen meleg otthonban tölthessék az ünnepeket és a téli időszakot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 22. vasárnap
Paulina
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 21. 19:19