Friss adatok szerint a lakosság leggazdagabb 20 százaléka veszi fel a lakáscélú jelzáloghitelek 54,4 százalékát.

Idén jelentősen nőtt azoknak a jelenleg szülőkkel élő 19-29 éves fiataloknak az aránya, akik bizonytalanok abban, mikor hagyhatják el a “mamahotelt” - derül ki egy új kutatásból. Az idei harmadik negyedévben 48 százalékuk nem tudta megtippelni az elköltözés időpontját, ami jóval meghaladja az egy évvel korábbi 37 százalékos arányt. A szülőknél lakó fiatalok 16 százaléka pedig nem is tervez költözéssel.
Sokkal nagyobb arányt képviselnek a 19-29 éves korosztályban azok, akik jelenleg a szülőkkel élnek, de bizonytalanok abban, mikor fognak elköltözni - többek között ez derül ki a K&H harmadik negyedéves ifjúsági indexből. Az ehhez készült reprezentatív kutatás a “mamahotelben” élők terveit térképezte fel.
Sokan még nem látják, mikor mennének el
A szülőkkel egy háztartásban élő fiatalok sokkal bizonytalanabbá váltak: 48 százalékuk nem tudta megmondani, hogy mikor fog elköltözni. Ez jóval magasabb az egy évvel korábbi 37 százalékos aránynál. A bizonytalanok számának emelkedése összefüggésbe hozható a kedvezőtlenebbé váló gazdasági környezettel, az infláció emelkedésével, a megélhetési kiadások növekedésével: sok fiatal számára ilyen környezetben biztonságosabb hátteret jelenthet a “mamahotel.” Emellett a kutatásból kiderült, hogy a szülőkkel élő fiatalok hatoda, 16 százaléka olyan jól érzi magát, hogy nem is tervez elköltözni.
Mennyivel szállnak be?
A “mamahoteles” fiatalok több mint fele, 54 százaléka beszáll a fenntartási költségekbe - egy évvel korábban ez 46 százalékukra volt igaz, míg 2020-ban csak 35 százalékuk járult hozzá a lakhatási kiadásokhoz. Akik most részt vállalnak a kiadásokban, havonta 40 ezer forintot fordítanak erre, ami megegyezik az egy évvel korábbi összeggel.
A felmérés szerint a szülőkkel élő fiatalok átlagosan 26 éves korukban költöznének el: ugyanez 2018-ban 28 év, 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben pedig egyaránt 25 év volt. Akik már elköltöztek a mamahotelből, azok valójában átlagosan 20 éves korukban távoztak onnan.

Ez lenne a pusztuló nyugat? Rezsicsökkentés nélkül is szinte minden energiaár csökkent ezen a helyen
Igaz, az energiaárak még így is több mint 25 százalékkal magasabbak, mint az energiaválság előtti 2022-es évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


