A Kansas City Chiefs 2031-től egy új, 3 milliárd dolláros, fedett stadionba költözik Kansas államban - az állam vezetése is beszáll.
Idén az első negyedévben 4528 új lakás épült, 26 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8001 volt, 15 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában – derül ki a KSH adataiból.
A fővárosban 9,9 százalékkal kevesebb, összesen 2440 lakást vettek használatba. Minden településkategóriában csökkent a lakásépítés: a megyei jogú városokban 38, a többi városban 43, a községekben 35 százalékkal kevesebb lakás épült. A természetes személyek által épített lakások aránya tovább csökkent, 25 százalékot tett ki. A vállalkozások által építettek aránya 73 százalék volt.
Az év első három hónapjában a fővárosban a korábbi alacsony bázis csaknem háromszorosára ugrott a tervezett lakások száma, de ez a 2 ezret meghaladó érték még így sem éri el a korábbi évek 3-4 ezer körüli szintjét.
Lakást vennél? Finanszírozásért nézz körül a Pénzcentrum kalkulátorában!
A megyei jogú városokban 27 százalékos csökkenés, az egyéb városokban stagnálás, a községekben pedig 14 százalékos növekedést tapasztaltak 2021 első negyedévéhez képest. Az építtetők az esetek 55 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








