Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

Magyarországnak van elegendő vize, de nem mindegy, hogy a vízkészlettel hogyan bánunk - emelte ki Palkovics László technológiai és ipari miniszter szombat este Győrben, a Víz, amit akartunk elnevezésű ünnepségen.
Magyarországnak van elegendő vize, de nem mindegy, hogy a vízkészlettel hogyan bánunk – mondta Palkovics László technológiai és ipari miniszter szombat este Győrben, a Víz, amit akartunk elnevezésű rendezvényen.
A tárcavezető az Insula Magna programot, valamint a Technológiai és Ipari Minisztérium szerkezetét (TIM) bemutató előadásában arról is beszélt, hogy a Szentendrén és Solymáron kialakult vízellátási gondokat technológiai probléma okozza, nem az, hogy nincs elég víz.
A miniszter a 2021-ben indult Insula Magna programról elmondta: az a felelősségünk, hogy legyen újra víz a Szigetközben és a Csallóközben. A program jövőképe Palkovics szerint az, hogy a Szigetköz ökoszisztémája olyan legyen, mint az 1800-as évek elején volt, csak más funkcionalitással.

Durva adót vethetnek ki a gázzal fűtő magyarokra: 40 százalékos drágulás sem kizárt, ha ezt meglépik
Az Európai Unió 2027-től új szén-dioxid-alapú adót tervez bevezetni az otthoni gázfűtésre és közlekedésre, ami jelentősen növelheti a háztartások rezsiköltségeit.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


