Early morning shot of young couple sleeping in Bed together.

Meglepő dolog derült ki az alvásról: rengeteg magyar ennek épp az ellenkezőjét gondolta

2022. július 3. 10:31

Azt hihetnénk, hogy partnerünk mozgolódása, esetleges horkolása, az ágynemű surrogása zavarja az alvásunkat, azonban amerikai kutatók úgy találták, hogy az együttalvás valójában javítja a pihenésünk értékét.

Több ezer felnőtt, aktívan dolgozó amerikai kikérdezéséből és alvási pontszámaiból következtették ki az Arizona Egyetem kutatói, hogy az együtt alvás hatással lehet arra, hogy másnap milyen jól érezzük magunkat. Akik ugyanis partnerrel (de nem gyerekkel) osztották meg az ágyukat, azok gyorsabb elalvásról, hosszabb ideig tartó alvásról, valamint kipihentebb ébredésről számoltak be – írja a szemléjében a HVG.

„A romantikus partnerrel vagy házastárssal való alvás nagy előnyökkel jár az alvás egészségére nézve, beleértve az alvási apnoe kockázatának a csökkenését, az álmatlanság súlyosságát és az alvásminőség általános javulását" – idézi a Science Alert Brandon Fuentest, az Arizona Egyetem pszichiáterét. Bár az nem világos, hogy a mentális egészség javulása az együtt alvás előnyeinek vagy a romantikus kapcsolat minőségének köszönhető-e. Mindenesetre általánosságban elmondható, hogy az elkötelezett kapcsolatban élő emberek jobb testi és lelki egészségben vannak, mint az egyedülállók - derül ki a lap által szemlézett kutatásból.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 1. vasárnap
Tünde
22. hét
Június 1.
Pedagógusnap
Június 1.
Az építők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 31. 23:05
Pénzcentrum  |  2025. május 31. 19:17