Az ukrán gazdaság jelenleg rendkívül gyenge állapotban van, 2024-ben az egy főre jutó GDP az EU-27 átlagának kevesebb mint 30 százalékát érte el.
Drámai a helyzet a vízhiánnyal küzdő településen: súlyos milliárdokba kerül a végleges megoldás
A magyarországi víziközmű-hálózat rossz állapotára hívja fel a figyelmet a Víz Koalíció nevű szakmai szervezet. Alulfinanszírozott az ágazat, egyebek mellett ez okozhatta szerintük a solymári vízhiányt. Nyílt levelet is írtak erről a település országgyűlési képviselőjének - derül ki az RTL Híradó riportjából.
Öt nap után tegnap először folyt víz a csapból a solymári kertben, a település országgyűlési képviselője azt mondta, nem tudja megígérni, hogy a vízellátás folyamatos marad, nem megfelelő ugyanis a környék infrastruktúrája. Szerinte fejlesztésre van szükség, ez a 17 milliárd forintos beruházás azonban csak 2024-ben indulhat meg.
A 7 civil szervezetből és 5 vízügyi szakszervezetből álló Víz Koalíció nevű szakmai szervezet nyílt levelet írt a politikusnak, mert nem értenek vele egyet. Szerintük az ágazat évek óta finanszírozási gondokkal küzd az egész országban és nem a háború, hanem ez akadályozza a fejlesztéseket.
Homoki Andrea, a szervezet alapítója az RTL Híradónak arról beszélt, hogy az ágazatban 2012-ben történt egy rezsicsökkentés, ezután 2013-ban 10 százalékkal visszavették az árakat, ez pedig azt jelenti, hogy 2022-ben a vízszolgáltatást 2019-es áron kapjuk. A másik probléma a szakértő szerint a közmű adó, amit 2013-ban vezettek be.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








