Kiszivárgott nyugati tervek borzolják a kedélyeket Moszkvában: az orosz fél szerint ez nem béke, hanem újabb konfliktus kezdete.
Emelkedő kamatok, változatlan árak: ezzel szembesül, aki most ingatlant venne, vagy eladna Magyarországon
Sorra érkeznek olyan visszajelzések, hogy a jelenlegi helyzetben inkább visszalépnek az ingatlan adás-vételtől az eladók, vevők. Ez pedig rövidtávon nagyszámú csökkenést eredményezhet a tranzakciók számában az ingatlanpiacon.
A gondolat pedig nagyon is releváns, hiszen az aktuális politikai és gazdasági helyzet rendkívül bizonytalan és kérdéses, hogy ez az állapot meddig tart ki. Az optimistább forgatókönyvek szerint belátható időn belül vége lehet a háborús helyzetnek, ugyanakkor ha a legrosszabbra gondolunk, akkor elhúzódó és súlyosabb következményeknek nézhetünk elébe - közölte a Bankmonitor.
Kivárás, hezitálás, visszalépés
Természetes tehát, hogy sokan inkább kivárnak, minthogy a jelenlegi helyzetben olyan több tízmilliós, életre szóló ügyletbe vágjanak, mint egy lakásvásárlás. Pláne, hogy azzal kapcsolatban is sok kérdés felmerülhet, hogy mennyire biztonságos most ennyi pénzt bankban tartani, hozzá tudunk-e férni, tudunk-e átutalást indítani, ha esetleg a bank nehéz helyzetbe kerül. Erre sajnos ugyanis napjainkban is van példa. A legnagyobb ingatlanhirdetési portálok is alátámasztják a tényeket: a tavaly februári adatokhoz képest idén kevesebb új ingatlan került ki a piacra, a háborús helyzet miatt pedig az eladók és a vásárlók is egyöntetűen kivárnak.
A vásárlást tervezők bizakodnak az árak csökkenését illetően, a lakáspiacra azonban a háború előtt is számtalan tényező hatott. A képlet pedig tovább bonyolódott a jelenlegi fegyveres konfliktus és a kapcsolódó szankciók miatt. Szakértők ugyanakkor legfeljebb is
csak csekély mértékű visszaesést, esetleg stagnálást jósolnak.
Természetesen minden jelentősen függ attól, hogy milyen irányba változik a válsághelyzet, mindemellett pedig ellentétesen - a lakásárak emelkedésének irányába - hat a folyamatra a tovább dráguló alapanyag- és nyersanyagár.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Bizonytalan hitelszereplők
A hiteligénylések szempontjából se tűnik fényesebbnek a helyzet. A lakáshitel igénylést tervezők is óvatosabbak, nehezebben köteleződnek el hosszú évekre. (Ez érthető, hiszen az adásvételi szerződés megkötését is sokan elhalasztják.) Ez a döntés azonban a hitelfelvételi lehetőségekre is kihathat: jó eséllyel az új kölcsönök kamata tovább emelkedik a magas infláció és az emelkedő jegybanki alapkamat miatt.
Sőt egy elhúzódó háborús helyzetben - a magas bizonytalanság miatt - az egyes pénzintézetek még a bírálati feltételeken is szigoríthatnak. A kivárás tehát logikus lépés lehet, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy ez a hitelfelvételi oldalon milyen következményekkel jár. Ettől függetlenül óvatosságra intünk mindenkit attól, hogy most azonnal, fejvesztve rohanjon hitelt felvenni, napjainkban egy alaposan átgondolt, megalapozott döntésnek még az eddigieknél is nagyobb létjogosultsága van.
A szomszédban dúló háborús helyzet kamatemelési környezetben érkezett, a hazai hitelkamatok emelkedése folyamatos és a jövőben sem várható kedvező változás. Emiatt az egyes ajánlatok alapos megismerése, a lehetőségek összehasonlítása még fontosabbá válik azok számára, akik mégis belevágnak a lakásvásárlás és hitelfelvétel folyamatába. Az ingatlanpiac szereplői tehát kivárnak. Azonban a konfliktushelyzet elsimulása után a vásárlók és az eladók is egyszerre robbanhatnak be újra a piacra, ez pedig a tranzakciószám dinamikus emelkedését eredményezheti.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







