A fagyi és a lángos is jócskán drágul idén, úgyhogy nem lesz olcsó a magyarok nyári kedvencei.

A korábban bevállalt kivitelezéseket is megdrágítja az építőanyagok árának emelkedése - árulta el a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület elnöke a Világgazdaságnak.
Részben az áremelési hírek hallatán, részben a két ünnep között is zajló felújítási munkálatok miatt az év végén rendkívüli módon megélénkült a kereslet, a felhalmozott raktárkészletek jelentős részét értékesítették az építőanyag-kereskedők.
Ennek és a késő ősszel bejelentett gyártói önköltség-emelkedések köszönhetően máris megérkeztek az üzletekbe a 10-15 százalékkal drágább építőanyagok és építési termékek.
A Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület (ÉKE) elnöke, Wiesinger Raimund a VG Podcastjában elmondta, hogy emiatt a gyártói áremelések viszonylag gyorsan átmennek a kereskedelmi láncokon, és bár még van olyan termék, illetve termékkör, amiből a tavalyi áron lehet vásárolni, általánosságban nem érdemes arra számítani, hogy az új árajánlatokat még a korábbi szinten kaphatják meg a vásárlók.
Legnagyobb mértékben a szárazépítészeti áruk, jellemzően a gipszkartonok fogytak el, ezekből az új évre kevés, vagy semmi nem maradt a raktárakban. Tavaly olyan áremelési hullám ment végig a rendszeren, ami alapvetően a szigetelőanyagokat érintette, de a betonacélt is kiemelkedő mértékben, aminek közel kétszeresére, valamint a faanyagot, aminek nagyon gyors ütemben 2,5-3-szorosára ment fel az ára. A piacon azt várták, hogy lesz egy kis visszarendeződés a második félévben, ami a faáru esetében és a betonacélnál észlelhető is, de szárazépítészet, illetve a szigeteléshez használatos termékek ára még tovább fog emelkedni – véli a szakmai egyesület elnöke.
Tavaly a világpiaci nyersanyagszűke olyan folyamatokat indított el, ami soha nem látott áremelkedéseket okozott, 2022-ben pedig az energiaárak robbanása és annak következményei jelentkezik majd az építőanyagárakban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A villamosenergia ára hirtelen a 2,5-szeresére, a gázé a 4,5-szeresére drágult, ami az építőanyagok előállításához felhasznált energia miatt gyorsan beépül a gyártói, majd a kiskereskedelmi árakba is. Átlag felett drágulhatnak az égetett termékek, mint a tégla és a cserép, és az üzemanyagárak emelkedése az import termékek árát is tovább pumpálja majd – sorolta az ÉKE elnök az idei folyamatok mozgatórugóit.
Bizonyos területeken – így a betonacél és a faanyagok piacán – további árcsökkenést várnak a piacon, de az árkorrekció, az egyelőre megbecsülhetetlen mértékű visszarendeződés lassabb lesz, mint az előző évben tapasztalt felfutás volt. Wiesinger Raimund leszögezte, hogy a korábbi árszinteket valószínűleg nem látjuk már viszont.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


