A fogyasztóvédelmi hatóság legfrissebb adatai szerint decemberben ismét csökkent számos termék kiszerelése a magyarországi üzletekben.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete az ÖkoTakarítás hónap alatt a zöldülni vágyó fogyasztókkal együtt bebizonyítja, hogy nem kizárólag erős vegyszerekkel lehetnek otthonaink higiénikusak és biztonságosak.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete 30 öko és hétköznapi, savas WC tisztító gélt tesztelt laboratóriumban, ahol olyan szempontokat is vizsgáltak, hogy mitől hatékonyak a termékek, illetve hogy lehet-e környezetbarát és hatékony egy WC tisztító.
A savas és lúgos kémhatású tisztítószerek közül most a savas tisztítószereket vizsgálták, ugyanis ezek különösen alkalmasak vízkő és húgykő eltávolítására. A tesztelés során az EU EcoLabel által előírt protokollt alkalmazták.
Környezetbarátnak akkor mondhatunk egy háztartási tisztítószert, ha az összetevői sem rövid-, sem hosszútávon nem okoznak kárt a környezetben és ha a természetbe – a WC tisztítók esetében a szennyvízbe – jutnak, ott nem halmozódnak fel, hanem lebomlanak. A WC tisztítók esetében is találunk bőven hiteles, harmadik fél által minősített ökocímkével ellátott termékeket.
Az EU ökocímkét (EU Ecolabel) azok a termékek kaphatják meg, amelyeknek kedvezőtlen környezeti hatásaik jelentősen kisebbek, mint a hasonló célt szolgáló termékeké. A tesztelt termékek közül az első öt helyen végzettből három is rendelkezik ilyen címkével, vagyis nem kell lemondjunk a hatékonyságról sem, ha környezetbarát terméket vásárolunk.
Melyik a legjobb?
A vízkő eltávolításához savra van szükség, ez alapján az Európai Vegyi Ügynökség (ECHA) adatbázisának veszélyességi besorolása alapján három különböző savtípust tartalmaznak a tesztelt termékek. A citromsav az egyetlen sav, amelyhez nem köthető semmilyen kockázat. Több termék tartalmaz sósavat, amely bár oldja a vízkövet, ez durva környezet- és egészségkárosító hatással rendelkezik. A hangyasav tartalmú termékeket is fenntartással kezeli a kutatás, ugyanis belélegezve károsíthatja a szerveket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Azok közül a termékek közül, amelyekben csak citromsav található, azt tapasztalták felmérést készítő szakemberek, hogy érdemes a sajátmárkás termékeket is megismerni, hiszen közöttük is találhatunk hatékony, pénztárcabarát alternatívákat. A biztonsági adatlapjuk alapján a Domestos Professional Eco, a Seventh Generation de a Denkmit nature is csak citromsavat tartalmaz.
A vízkőoldás hatékonyságán túl tesztelték még például a termékek porcelánfelületre gyakorolt hatását és a hőstabilitást is.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








