Jobban járhat az, aki idén akarna belevágni egy étteremvásárlásba vagy büfébérlésbe, legalábbis ami a bérleti vagy eladási árakat illeti.

Nem ritka a milliós négyzetméterár, és a drágulás folytatódik: mi folyik a magyar lakáspiacon?
A budapesti új lakások átlagos négyzetméterára idén nyáron elérte a lélektani 1 millió forintos határt, emellett azonban más is történt az elmúlt negyedévben a hazai újlakáspiacon. Az alábbiakban a Budapesti Lakáspiaci Riport segítségével ezeket gyűjtötte össze a Portfolio.
Az aktuális Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisa 24 104 lakást tartalmaz, amelyek olyan fejlesztésekben találhatók, ahol 2021 második vagy 2021 harmadik negyedévében legalább egy lakást kínáltak eladásra. A szabadon elérhető új lakások száma Budapesten a 7 ezret közelíti, ez alacsonyabb mint az elmúlt időszakban, vagyis a nyáron megjelent új kínálat egyelőre nem tudta tartani a lépést a növekvő kereslettel.
2021 május és augusztus között közel 1900 lakást adtak el a fejlesztők. Ez 5 százalékkal ugyanelmarad az előző negyedévi értékesítéstől, de így is kiemelkedőnek számít az elmúlt 3 évettekintve. Az előző negyedévi magas értékesítés tehát nem csak egyszeri kiugrás volt, a gazdaság pandémiát követő helyrerázódása az újlakás piaci szektorban is jelentkezik.
Kevesebb, mint ezer új lakást jelentettek be a fejlesztők, többnyire kis lakásszámú társasházak értékesítése kezdődött el. A nagyobb fejlesztők közül egyedül a Cordia és a Metrodom jelentett be új projektet, a külső kerületekben viszont három, legalább 80 lakásos nagyprojekt értékesítése is elkezdődött.
Az alacsonynak tekinthető új kínálat oka, hogy a nagy fejlesztők év első felében elindított projektjeinél még tart az intenzív értékesítési szakasz, valamint a nyári szezonban a korábbi évek tendenciái alapján kevesebb projektet szoktak bejelenteni.
A felmérés indítása óta először lépte át az új építésű lakások átlagos négyzetméterára az egymillió forintot, az átlagos árszint pedig a 70 millió forintot Budapesten.
Az éves árváltozás gyorsult, immár elérte a 6 százalékot, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 2,8 százalékkal emelkedtek az árak. A drágulást vélhetően továbbra is az építőanyagok áremelkedése okozza.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A négyzetméterárakban a XII. kerület jár az élen, ahol már 2 millió forintot is meghaladta az átlag, de nem sokkal marad el ettől a II. és az V. kerület sem. A kedvelt lakásfejlesztési célpontokban 0,95-1,05 millió forint az átlagos négyzetméterár, a külső-pesti kerületekben jellemzően még 750-900 ezer forint közötti árakkal lehet találkozni.
A gyorsuló árváltozás abban is tetten érhető, hogy a lakások több mint 40 százalékát átárazták a fejlesztők, tipikusan 2,5-5 millió forint közötti összeggel emelve a vételáron. Mindössze 140 lakás ára csökkent a tavaszi felméréshez képest, 580 esetben enyhe mértékű, 2,5 millió forintnál kisebb volt az áremelkedés, de több mint félezer lakásnál az 5 millió forintot is meghaladta a drágulás.
Az eladott lakások területi eloszlása alapján kismértékű átrendeződést látható a budapesti piacon. Nyáron a legtöbb újépítésű lakást Angyalföldön adták el, a kerület részesedése majdnem elérte a 40 százalékot, ami 8 százalékponttal több, mint tavasszal. A második helyen a XI. kerület áll 18 százalékos részesedéssel.
Továbbra is a 2 szobás lakásokból értékesítenek a fejlesztők a legtöbbet, az idén eddig 2350darabot adtak el, ami az összes eladott lakás 44 százalékát teszi ki. A célzott családtámogatások hatása jól látszódik a méretek szerinti megoszlásból is, mivel legalább 4 szobás újépítésű ingatlanból már az idei három negyedév alatt annyi kelt el, mint amennyi 2019 év egészében.

Ez lenne a pusztuló nyugat? Rezsicsökkentés nélkül is szinte minden energiaár csökkent ezen a helyen
Igaz, az energiaárak még így is több mint 25 százalékkal magasabbak, mint az energiaválság előtti 2022-es évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


