Idén márciusban ütötte fel fejét hazánkban a párosujjú patásokat érintő ragadós száj- és körömfájás járvány. De a hatásai még durvábbak lesznek.

Egy korábbi törvénymódosítás értelmében a veszélyhelyzet a parlament őszi, első ülésnapját követő 15. napig tart. Amennyiben szeptember 20-án ül össze először a parlament, akkor a veszélyhelyzet, a kormány rendkívüli felhatalmazása október 4-én ér véget.
Kormánypárti képviselők az atv.hu-nak azt mondták, hogy a parlament szeptember 20-án ülhet újra össze, ennek a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet kapcsán is van jelentősége.
Az Országgyűlés ugyanis május 18-án 128 igen szavazattal, 58 ellenében, tartózkodás nélkül megszavazta a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény módosítását - ennek értelmében a veszélyhelyzet a parlament őszi, első ülésnapját követő 15. napig tart. Amennyiben tehát szeptember 20-án ül össze először a parlament, akkor a veszélyhelyzet, a kormány rendkívüli felhatalmazása október 4-én ér véget.
Kérdés, hogy azt a járvány negyedik hulláma miatt meghosszabbítják-e újra.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


