Zsiday Viktor portfóliómenedzser szerint a magyar gazdaság alapvető problémái közé tartozik az alacsony termelékenység.

Hamarosan kezdetét veszi a Tokiói Nyári Paralimpiai Játékok. A fogyatékkal élő sportolók augusztus 24-én kezdődő és szeptember 5-ig tartó seregszemléjén 37+1 fős sportolói delegáció vesz részt Magyarországról. A Pénzcentrum utánanézett, pontosan mekkora állami díjazásban részesülnek majd az érmes, pontszerző helyen végzett paralimpikonjaink.
Hagyományosan az Olimpiai játékok után két héttel négyévente megrendezik a Paralimpiai játékokat is, melyen mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók vehetnek részt. Idén az augusztus 24. és szeptember 5. között sorra kerülő paralimpia programján 22 sportág eseményei szerepelnek, és várhatóan mintegy 4400 parasportoló indul.
Nézők ezúttal sem lehetnek a helyszíneken, már csak azért is, hiszen Tokióban augusztus 31-ig vészhelyzet van érvényben a koronavírus-járvány miatt.
Magyar parasportolók is utaznak szép számmal a helyszínre idén: 10 sportágban, 39 kvótát szereztek a mieink. Rióban 2016-ban a magyarok az éremtábla 47. helyén végeztek 1 arannyal, 8 ezüsttel és 9 bronzéremmel.
Ahogy arról a Pénzcentrum korábban beszámolt, nem csak a dicsőségért éri meg eredményes élsportolónak lenni, de aki az olimpián jól teljesít, azt a magyar állam is elismeri, méghozzá igen bőkezűen: 50 millió forintot fizet egy aranyérmes helyért, 35,7 milliót az ezüstért és 28,5 milliót a bronzért. Az életjáradék összege a KSH által megállapított évi átlagkeresethez van igazítva, vagyis folyamatosan növekszik. Egy olimpiai aranyért most havi 329 ezer forint életjáradék jár, miután a bajnok betöltötte a 35. életévét.
2021. februárjában jelentették be, hogy jelentősen emelkedik a magyar paralimpiai érmesek és helyezettek állami jutalma.
Az aranyért járó eddigi 17,5 milliós összeget 25 millióra, az ezüstért járót pedig 12,5 millióról 17,85 millióra emelik. A harmadik helyezettek mostantól 14,25 millió forintos jutalomra számíthatnak, s egészen a nyolcadik helyezettekig (1,4 millió forint) jár majd anyagi elismerés. A növekedés mértéke közel 43 százalékos.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ekler Luca, világ- és Európa-bajnok paraatléta, Csonka András, paralimpiai ezüstérmes para-asztaliteniszező a bejelentéskor úgy fogalmaztak: nagyon örülnek a kormánydöntésnek, ez extra motivációt jelent majd a felkészülésük során.
A fenti táblázatban egymás mellé tettük az érmes, helyezést elért olimpikonok és paralimpikonok díjazását.
„Senki nem gondolhatja komolyan, hogy valaki a milliós tételekért csinálja végig négy év munkáját, bár ha igen, neki ugyanúgy jár a tisztelet” – nyilatkozta korábban Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó, majd hozzátett: „bármekkora legyen is a jutalom, rossz üzenete van annak, ha a parasportolók kevesebbet kapnak.”
Mindeközben a Huffpost egy júliusi beszámolója szerint a tokiói olimpia az első alkalom, hogy az amerikai paralimpiai sportolók ugyanannyi pénzt fognak keresni, mint olimpikon társaik.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


