Az átlagos hitelösszegek több pénzintézetnél emelkedtek vagy stabilan magas szinten maradtak, a hitelcélok pedig továbbra is a használt lakások irányába koncentrálódnak.
Kezd magára találni az albérletpiac. A bérleti díjak növekedést mutatnak havi szinten, de még mindig olcsóbbak mint egy évvel ezelőtt. A tartósan olcsóbb bérlemények és az általános újraindulás miatt pedig a kereslet is 5 éves rekordszintre nőtt. A KSH-ingatlan.com májusi lakbérindexe szerint országosan 1 százalékkal, Budapesten pedig 1,1 százalékkal emelkedtek az átlagos bérleti díjak áprilishoz képest, a múlt év azonos időszakától azonban még 2 és 3,8 százalékkal maradtak el. A júliusi-augusztusi albérletpiaci főszezonban az egyetemisták kivételes helyzetben lesznek, „békeidőben” még soha nem látott szintű kínálatból válogathatnak.
A járványhatás visszahúzódásával a folytatódik az élénkülés az albérletpiacon, amely most kanyarodik rá a nyári főszezonra, amikor a diákok egy része a szeptemberi iskolakezdéshez keres magának lakást - áll az ingatlan.com friss elemzésében, amelyből a KSH-ingatlan.com lakbérindexének májusi eredményei mellett kiderül az is, hogy június végén Budapesten, a megyeszékhelyeken és a kisebb városokban mennyiért kínálták a kiadó lakásokat.
Havi összevetésben a májust is áremelkedéssel zárta az országos albérletpiac a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint. Egy hónap alatt 1 százalékkal nőttek az országos átlagos bérleti díjak, ez lassulást jelent áprilishoz képest, amikor 1,3 százalékos drágulást ment végbe az egy hónappal korábbihoz képest. Budapesten szintén mérséklődött a drágulás üteme, májusban - áprilissal összevetve - 1,1 százalékkal voltak magasabbak az átlagos bérleti díjak, az egy hónappal korábbi 1,3 százalékos többlettel szemben.
Éves összevetésben még mindig a negatív tartományban van a lakbérindex országosan 2 százalékkal, ami leginkább a fővárosban tapasztalt bérletidíj-csökkenésnek köszönhető. Tavaly június végi 150 ezres budapesti átlagos lakbérszinthez képest most 140 ezer forintos az átlagos albérletár a fővárosban, ami 9 százalékkal alacsonyabb mint egy évvel ezelőtt
- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Szezon előtt, kivételes helyzetben
Az ingatlan.com adatai szerint január és június közepe között a kiadó lakások iránti érdeklődések alapján ötéves rekord született, 2016 óta nem volt a mostani hasonló kereslet. Közben a kínálat is csúcsközelben van. “Békeidőben, vagyis koronavírus-járvány mentes időszakban, sosem volt még ilyen széles a kínálat júniusban. Igaz, tavaly a mostaninál több kiadó lakásból lehetett válogatni, de akkor a járványhatás torzította az összképet. Egyrészt rengeteg, korábban turistáknak rövid távra lakás került a piacra, emellett a diákok kereslete is visszafogottabb volt az online, illetve hibrid oktatás miatt” - mutatta be a piaci helyzetet Balogh László. A szakember azt is elmondta, hogy az egyetemisták és a kiadó lakások iránt érdeklődők az idei albérletszezonban kivételes helyzetben lesznek a nagy kínálat miatt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A budapesti piacon segíti a kiadó lakást kereső diákokat az is, hogy a fővárosi piacon a járvány előtti évekkel ellentétben az airbnb-s ingatlanok kínálatot elszívó ereje még nem érezhető, mert a külföldi turisták még nem tértek vissza. “A fővárosban 6 ezerre csökkent az airbnb-s lakások száma, ami 70 százalékkal marad el a 16 ezres csúcstól, a 10 ezer "eltűnt" lakás pedig “átállt a másik oldalra”, azaz a hosszú távra - jellemzően diákoknak - kiadandó kínálatban jelent meg.
Árkörkép kerületekkel, nagyvárosokkal
Az átlagos budapesti bérleti díj a budapesti kínálati piacon június végén 140 ezer forint volt. A legolcsóbb kerületek közé tartozott a X., a XX., a XXI. és a XXIII., ezeket a városrészeket egyaránt 120 ezer forintos havi bérleti díj jellemezte. A másik véglet a II. és az V. kerület, ahol 180 ezer forint volt az átlagdíj.
A Budapesten kívüli piacot nézve kiderül, hogy az egyetem városok közül Debrecenben, Győrben és Szegeden egyaránt 110 ezer, Pécsen pedig 100 ezer forintos áron kínálták kiadásra az ingatlanokat.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








