Az Európai Bizottság befejezte eddigi legösszetettebb logisztikai műveletét, amelynek keretében egy teljes litván hőerőművi berendezést telepítettek és helyeztek üzembe Ukrajnában.
Ezzel a módszerrel akár 46 százalékkal is csökkentheted a fűtésszámlád: megéri belevágni még idén
Az otthonfelújítási támogatás segítségével nemcsak a felújítási kiadásainkat felezhetjük meg, hanem az ingatlanunk értékét is jelentősen növelhetjük, amennyiben ezt a pénzt ingatlanunk szigetelésére fordítjuk. Az így befektetett összeg pedig azonnal el is kezd megtérülni a jelentősen lecsökkent rezsikiadásainknak köszönhetően. A szigetelési munkákhoz a járvány előtt négyzetméterenként 3,5 ezer forintért már jó szakembert lehetett kapni, mára viszont nem ritka az egy négyzetméterre jutó 6 ezer forintos munkadíj sem. Az építőanyagok ára is kilőtt, így különösen fontos, hogy a kiadások a lehető legjobban hasznosuljanak.
Már 2020-ban megmozdult a lakáskorszerűsítés és bővítés piaca, miközben az építésre és ingatlanvételre újonnan folyósított lakáshitelek mennyisége visszaesett, korszerűsítésre és bővítésre az előző évinél 8,6 százalékkal többen vettek fel kölcsönt. Arra, hogy mennyire ráfért erre a területre az állami támogatás, erőteljesen utal, hogy közben az egy felújításihitel-szerződésre eső érték jelentősen – majdnem 15 százalékkal – visszaesett, számították ki a KSH adatai alapján.
Az idén bevezetett otthonfelújítási támogatással nagyot változott a helyzet. Legfeljebb 3 millió forintos, vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást lehet igénybe venni otthonfelújításra. A támogatás részleteit itt szedtük csokorba.
Az első bő három hónap alatt háromezer igénylés érkezett, a családonként átlagosan igényelt összeg pedig 1,5 millió forint lett. A legtöbben a belső tér felújítására (22 százalék), napelemes rendszer kialakítására, cseréjére (15 százalék) tetőfelújításra (12 százalék), továbbá a külső nyílászárok cseréjére, valamint klímaberendezés beépítésére, cseréjére igényelték az állami segítséget. Még mindig nagyon kevesen vannak azonban azok, akik otthonuk energetikai felújítását, szigetelését oldanák meg az „ingyen pénzzel”, pedig
egy jól tervezett, szakszerűen kivitelezett homlokzati és födémszigeteléssel legalább 46 százalékkal is csökkenthetők lennének a fűtési-hűtési költségek. Ezzel a beruházással ingatlanunk értékét is növelhetjük, illetve a befektetett összeg néhány éven belül az alacsonyabb rezsiköltség miatt megtérül.
Ezekkel a költségekkel lehet kalkulálni
A Knauf Insulation szakemberei szerint a leghamarabb megtérülő befektetés a födém szigetelése. Négyzetméterenként 1500-2000 forintos anyagköltséggel – 30 cm vastagság esetén – 25 százalékos fűtési-hűtési megtakarítás érhető el.
A homlokzat minőségi szigetelésének anyagköltsége négyzetméterenként 6,5-7 ezer forintba kerül, vakolással, színezéssel együtt. A kőzetgyapot szigetelés vastagságának el kell érnie a legalább 12-15 centimétert, mert ez szükséges ahhoz, hogy a legelterjedtebb falszerkezetek esetében az épület megfeleljen a közel nulla energiaigény kritériumnak – ezt az elvárást többszöri időpont módosítás után most 2022 második felére tolták ki. A bonyolult előírások és a gazdaságossági szempontok miatt mindenkinek azt tanácsolják a szakértők, hogy vegye igénybe szakember segítségét és energetikai audit nélkül ne kezdjen felújításba. A szigetelőanyaggyártó számításai szerint homlokzatszigeteléssel a fűtés-hűtés számla átlagosan 35 százalékkal csökkenthető, a befektetés ára pedig 8-10 év alatt megtérülhet. Az állami támogatással a megtérülési idő pedig a felére csökkenthető.
Fontos a jó szakember
A felújítást tervezők legnagyobb félelme manapság, hogy miként és mennyiért tudnak megfelelő szakembert felfogadni. Az adatok az építőipar kapacitáshiánya miatt nagyon eltérőek. A járvány előtt négyzetméterenként átlagosan 3,5 ezer forintért már megbízható, jó referenciákkal rendelkező szakembert lehetett kapni. Jelenleg azonban már egyáltalán nem ritka az egy négyzetméterre jutó 6 ezer forintos munkadíj sem. A családi házak szigetelését akár egy évvel előbb is érdemes megterveztetni, mivel az építőipari kapacitáshiány miatt nagyon nehéz megfelelő kivitelezőt találni, az árak pedig csak mennek egyre feljebb.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Gyakori hibák, amit elkövetnek a megrendelők
Vannak olyan tipikus szigetelési hibák, amelyek költségesek, de nem eredményeznek érdemi javulást az épület hőigényét illetően. Az egyik ilyen, hogy a szigetelési rendszer hőtechnikai méretezése elmarad, vagy pontatlan. Sokan nem veszik számításba, hogy nem csak a látható felületeket kell szigetelni, hiszen egy lábazat földben levő része legalább ugyanolyan szigetelést igényel, mint egy falszerkezet.
Nem összefüggő termikus burok létrehozása esetén a szerkezeti elemek hőmérsékletkülönbségei miatt hőhídak alakulhatnak ki
– mondta el Aszódy Tamás a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. „A másik leggyakrabban elkövetett hiba a túl vékony hőszigetelő réteg, hisz 5 cm homlokzati hőszigetelési vastagság inkább csak kiadást, mint megoldást jelent ” – tette hozzá a szakember.
A szigetelés megtervezésekor nagyon fontos az anyagok, anyagrendszerek kiválasztása. Az egyik legnagyobb hiba a tapasztalatok szerint, hogy az építtetők és felújítók különböző gyártótól vásárolják meg a szigeteléshez szükséges anyagokat, amelyek így egymással nem kompatibilisek. Ez az elkészült szigetelési rendszer teljesítményét csökkenti, emellett pedig bukni lehet a vonatkozó garanciát is, hiszen a gyártók a teljes rendszerre vállalják a kötelezettséget.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








