A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A KSH adatai alapján 10,6 millió forint volt a piaci kamatozású lakáshitelek átlagos hitelösszege 2020-ban. A számítások szerint - 20 éves futamidővel - a kölcsön igényléséhez 167 ezer forint jövedelemre volt szükség. A statisztikai hivatal adatai alapján ennél jóval többet keresett egy átlagos magyar tavaly.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2020-ban 10,2 millió forint volt a folyósított lakáshitelek átlagos hitelösszege. A lakáskölcsönökön belül a támogatott csok-hiteleknél 8,3 millió forint volt az átlag, míg a piaci kamatozású kölcsönt igénylőknek átlagosan 10,6 millió forintot folyósítottak a magyarországi bankok. A Bankmonitor - 12 hazai bank teljes lakáshitel-kínálatát összehasonlító - hitelkalkulátora szerint az átlagos piaci hitelösszeg (10,6 millió forint) felvételéhez nettó 167 ezer forint havi jövedelem szükséges, márpedig a KSH adatai alapján 2020-ban egy átlagos magyar ennél jóval többet keresett. A nettó átlagbér tavaly 268 ezer forint volt, míg a medián fizetés meghaladta a 213 ezer forintot. (A medián fizetés az a bér, amelynél az emberek fele többet, fele pedig kevesebbet keres, így jobban tükrözi a valós jövedelmi viszonyokat, mint az átlagbér.)
Azt, hogy mekkora összegű lakáshitelt vehetünk fel a jövedelmünkkel, az úgynevezett jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató szabályozza. Ez alapján 500 ezer forint havi jövedelem alatt legfeljebb annak felét lehet hiteltörlesztésre fordítani. (Ez azt jelenti, hogy 400 ezer forint keresettel maximálisan 200 ezer forint hiteltörlesztő vállalható be.)
A bankok azonban ennél szigorúbbak többnyire szigorúbbak, emiatt a szakértők 40 százalékos terhelhetőséggel kalkuláltak a 167 ezer forintos minimális jövedelem meghatározásakor. Azonban a 10,6 millió forintos hitelhez még így is elég lehet - 20 éves futamidő esetén - 146-167 ezer forint nettó bevétel, attól függően, hogy melyik bankot választja az igénylő.
A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátor szerint ugyanis a 20 éves futamidejű és 10 éves kamatperiódusú - ez jelenleg a legnépszerűbb - hitelkonstrukciók között jelentős eltérések lehetnek. A legolcsóbb és legdrágább hitel törlesztőrészlete között 15 ezer forint is lehet a különbség, ami teljes visszafizetésben 3,6 millió forintot jelent.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fontos kihangsúlyozni, hogy a legolcsóbb hitelek esetében a legtöbb pénzintézetnek van jövedelemre vonatkozó elvárása, így az juthat olcsóbb hitelhez – nagyobb kamatkedvezményhez –, aki akár adóstárssal együtt, de magasabb jövedelmet tud igazolni. Amennyiben az igénylő nem rendelkezik a hitel felvételéhez szükséges jövedelemmel, akkor lehetősége van adóstársat bevonni a hitelszerződésbe, így kettejük jövedelmét együttesen veszik majd figyelembe.
Számos tényező befolyásolhatja, hogy az adós mekkora hitelösszegre lehet jogosult:
- Meglévő hitelek, hitelkeretek összege is számít, ugyanis a jövedelem terhelhetőségének számításakor az új hitel mellett a meglévő törlesztőket is figyelembe veszik.
- Az egyes bankok gyakorlata eltérhet, így akár szigorúbb szabályokat is alkalmazhatnak. (Ez még jellemzőbb, ha az adósnak kisebb a jövedelme.)
- Előfordulhat, hogy valaki több hitelt is felvesz a lakása megvásárlásához: például támogatott lakáshitelt, piaci kölcsönt és/vagy Babavárót is kért. Vagyis egy hitelügylet átlagos összege nem azt jelenti, hogy egy átlagos embernek ekkora hitelösszegre van szüksége a lakásvásárlásához, hiszen a tranzakcióhoz több szerződés is kapcsolódik.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








