Elfogtak egy 38 éves taxist, aki külföldieknek adott el kábítószer.

Felemás képet mutatnak az országos albérletárak a kínálati piacon: márciusban a havi szinten 0,5 százalékkal nőttek, gyakorlatilag stagnáltak, ám 1,6 százalékkal elmaradnak tavaly áprilisi szinttől, amikor a járvány miatt éles fordulatot vett az albérletpiac. A fővárosban havi szinten 0,8 százalékos emelkedés történt márciusra, ugyanakkor a múlt év áprilisában lecsökkent bérleti díjakhoz képest ez még így is 2,2 százalékos elmaradást jelent.
Idén áprilisban az országos albérletkínálat 10 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Budapesten kerülettől függően 110-170 ezer forintért kínálták a bérbe vehető ingatlanokat a tulajdonosok. A megyeszékhelyek közül Debrecent 100 ezer, Győrt 110 ezer, Kecskemétet 90 ezer, Szegedet pedig 95 ezer forintos átlagos bérleti díj jellemezte. A budapesti albérletpiac jövőjét befolyásolhatja, hogy a korábbi években a lakáshotelek fellegvárának számító VI. és VII. kerületben a szabályozás komolyan szigoríthatja a rövid távú lakáskiadást.
Még mindig vegyes képet mutat az országos albérletpiac a kínálati árak alapján - derül ki az ingatlan.com új elemzéséből, amely ismerteti a KSH-ingatlan.com lakbérindexének legújabb - márciusi - eredményeit és több mint 40 ezer hirdetés alapján bemutatja az április végére jellemző kínálatot és átlagos bérleti díjakat is.
Pluszok, mínuszok
A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint idén márciusban az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal nőttek a bérleti díjak az országos kínálatban, Budapesten pedig 0,8 százalékos emelkedés történt.
A márciusban bekövetkezett bérletidíj-növekedés minimálisnak tekinthető, továbbra sincs szó tartósabb emelkedésről. Annál is inkább, mert az országos bérleti díjak 1,6 százalékkal, a budapestiek 2,2 százalékkal maradnak el a tavaly áprilisi szinttől, amikor koronavírus-járvány miatt éles fordulatot vett az albérletpiac
- értékelte a legújabb adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Gyűlnek a felhők a budapesti rövid távra kiadó lakások felett
Az elemzésből kiderül, hogy április végén közel 21 ezer kiadó lakás és ház hirdetése szerepelt a kínálatban, ami 10 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. A tulajdonosok által meghirdetett lakóingatlanok átlagos bérleti díja a fővárosban április végén 130 ezer forintot tett ki, a különböző városrészekben azonban eltérőek az árak. Az V. kerület volt ekkor a legdrágább, átlagosan 170 ezer forintos havi bérleti díjjal.
A legolcsóbb kerület pedig a XIX., ahol 110 ezer forintért hirdették a kiadó lakásokat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A korábbi években a fővárosi albérletpiacon belül elsősorban a rövid távú lakáskiadás, azaz lakáshotelezés “fellegvárának” számító VI. és VII. kerületben 135 ezer és 120 ezer forintnál tartottak az átlagos bérleti díjak.
Fontos kérdés, hogy a járvány lecsengése és a turizmus visszatérése után hogyan alakulnak az utóbbi két kerületben az albérletárak. Mindkét kerület ugyanis komoly szigorítást tervez a rövid távú lakáskiadást tekintve
- tette hozzá Balogh László. Az eddig megismert, ám még nem elfogadott tervek szerint az ott lakók kezébe adnák a döntést. Felmerült olyan ötlet is, amely szerint, ha egy lakásban vendégként megszálló turistákra akár hangoskodás miatt kihívják a rendőrséget a szomszédok, akkor ott korlátozhatják ezt a lakáskiadási formát. Úgy tűnik, hogy a tervezett szabályok a lakók kezébe adhatják a döntést, hogy lehessen-e “lakáshotelezni” az adott társasházban.
Összességében, könnyen lehet, hogy egy szigorú szabályozás inkább a hosszú távú lakáskiadás felé terelheti az érintett városrészekben a befektetőket, így a korábbi években látottnál megfizethetőbb albérlet- és lakásárak alakulhatnak ki. Ez pedig kigyűrűzhet a külső kerületekbe is.
A fővároson kívül stabilizálódtak a bérleti díjak
Az ingatlan.com elemzéséből kiderül az is, hogy a megyeszékhelyeken mennyiért hirdették kiadásra a lakóingatlanokat április végén a tulajdonosok. A debreceni albérletek esetében az átlagos bérleti díj 100 ezer forintra rúgott. Győrben 110 ezer forintért kínálták a kiadó lakásokat átlagosan. A kecskeméti, nyíregyházi és pécsi albérletpiacot egyaránt 90 ezer forintos átlagos havi bérleti díj jellemezte, Szegeden pedig 95 ezer forintot tett ki.

Itt a friss árlista: ennyibe kerülhet az Ország Tortája 2025-ben szeletenként a magyar cukrászdákban
A tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


