Bajorország továbbra is kedvelt célpont a magyar munkavállalók körében, az ottani ingatlanárak azonban még a helyieket is megdöbbentik.
Az országos albérletpiacon minimálisan emelkedtek az árak februárban az előző hónaphoz képest, ez inkább stagnálást jelent. A harmadik hullám pedig bizonytalanságot hozott a piacon - áll az ingatlan.com legújabb elemzésében, amely a KSH-ingatlan.com lakbérindexének legújabb eredményei mellett több mint 35 ezer hirdetés adatai alapján ismerteti azt is, hogy március közepén hol tartottak a bérleti díjak.
A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint idén februárban - tavaly június óta első alkalommal - 1,1 százalékkal nőttek a bérleti díjak országos átlagban az egy hónappal korábbihoz képest, a fővárosban pedig 0,8 százalékos volt a növekedés. “Egyelőre korai egy tartós bérletidíj-emelkedés kezdetéről beszélni. Annál is inkább, mert éves szinten még az országos lakbérindex több mint 10, a fővárosi pedig 14 százalékkal csökkent. A gyakorlatban ez egyelőre stagnálásnak felel meg." - értékelte az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdaági szakértője.
Az országon belül eltérően mozogtak a lakbérek februárban. Havi szinten a közép-dunántúli és dél-alföldi régió 3 százalékos növekedést ért el, míg a dél-dunántúli, észak-magyarországi és a pest megyei kiadó ingatlanok esetében 0,5 százalékos csökkenés ment végbe januárhoz viszonyítva.
Budapesten a budai hegyvidéki kerületekben (I., II. XII) egy hónap alatt 3 százalékkal, továbbá Pest külső városrészeben - IV., XV., XVI., XVII., XVIII., XXI., XXIII. kerületben - átlagosan 2,5 százalékkal nőttek a bérleti díjak. Ezzel szemben a pesti belső kerületekben (V., VI., VII., VIII., IX.) 0,1 százalékos, az úgynevezett pesti átmeneti kerületekben - köztük a XIII.-ban és XIV.-ben - 0,3 százalékos volt a növekedés. Éves szinten a különböző budapesti városrészek 10-17,3 százalékos visszaesést könyvelhettek el.
Hol tartottak a kerületek és megyeszékhelyek március közepén?
Az portál azt is megnézte, hogy március közepén hogyan alakult a kiadó lakások kínálata és mennyibe kerültek az albérletek. Fővárosban az átlagár továbbra is 130 ezer forintot tett ki. A legdrágább kerületek közé tartozott az I., a II. és az V., ahol 160-170 ezer forint volt az átlagos havi bérleti díj. A legolcsóbb városrész a XIX. és a XX. kerület, ahol 110 ezer forintért kínálták kiadásra az ingatlanokat a tulajdonosok.
A Budapesten kívüli piacot nézve kiderül, hogy
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- Pécsen 87 ezer forint,
- Nyíregyházán 90 ezer forint,
- Debrecenben és Kecskeméten 100-100 ezer forint,
- Szombathelyen 108 ezer forint,
- Győrben 110 ezer forintra rúgtak a március közepi átlagos bérleti díjak a kínálati piacon.
Balogh László azt is elmondta, hogy a koronavírus-járvány harmadik hulláma és az ahhoz köthető korlátozások bizonytalanságot hoztak az albérletpiacra. Márciusban elejéhez képest ugyanis egyelőre nem érezhető további drágulás, hogy mennyire lesz tartós ez a hatás.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








