Szombaton késő este Vonyarcvashegyen csőtörés volt, emiatt fennakadások vannak az ivóvíz-szolgáltatásban Keszthelyen, Vonyarcvashegyen és Gyenesdiáson.
Az szja 1+1 százalékát idén is május 20-áig lehet felajánlani az adóhivatalnál regisztrált civil szervezeteknek, valamint a technikai számmal rendelkező vallási közösségeknek és a kiemelt költségvetési előirányzat részére - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel kedden.
Kiemelték: a legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát. A rendelkezőnyilatkozat elektronikusan, illetve papíralapon postán vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a "20EGYSZA" lapon - ismertette a NAV. A 1+1 százalékról rendelkezni legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltőprogramjával lehet - tették hozzá.
A NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható - mutattak rá. A NAV felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi évek gyakorlatával egyezően a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik 1+1 százalékos nyilatkozatát. Ebben az esetben legkésőbb 2021. május 10-éig lezárt borítékban kell átadni a munkáltatónak a nyilatkozatot, és a lezárt boríték ragasztott felületét a munkavállalónak saját kezűleg alá kell írnia.
A vallási közösségek számára szóló nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg egy másik vallási közösséget, vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza - hívta fel a figyelmet az adóhivatal. A civil kedvezményezett és a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást - tették hozzá.

Jön az ingyenes szigetelési pályázat: nem kamu, több tízezer magyar háztulaj lehet jogosult 2025-ben
Már csak a végrehajtási rendeletre és a hivatalos katalógusra vár a piac, hogy elinduljon a felújítási roham: új lendületet kaphat az ingyenes lakossági födémszigetelés.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


