Friss adatok szerint a lakosság leggazdagabb 20 százaléka veszi fel a lakáscélú jelzáloghitelek 54,4 százalékát.
A koronavírus-járvány terjedése nemcsak egészségügyi kihívást jelent egyes országokban, régiókban, hanem jelentős társadalmi és gazdasági hatása is van. A HelloVidék friss cikke azzal foglalkozik, hogy a pandémia első időszakában, azaz egy évvel ezelőtt miként alakultak át drasztikusan a magyarok vásárlási és fogyasztási szokásai területenként, mennyire volt jellemző a pánikvásárlás.
A kiskereskedelemben a legnagyobb veszteség a hagyományos piacokon értékesítőket és a helyi termelőket érte: körükben a gyakori vásárlók szinte teljesen eltűntek, és jelentősen nőtt a már nem vásárlók aránya a járvány miatt.
A hirtelen keresletnövekedés különösen azon csatornák esetében volt látványos, amelyek lehetővé tették az ügyfeleik számára az online rendelést, és egy közeli átvételi pontra vagy a vásárlók otthonaiba vállaltak szállítást. 2020 márciusában az ellátási zavar nem egyformán jelentkezett a kiskereskedelem különböző termékcsoportjaiban: a tartós élelmiszereknél (cukor, liszt, konzerv) és a friss húsoknál, valamint a tisztítószereknél volt a legerőteljesebb (ebből is látszik, hogy sokan tartották fontosnak a járvány elleni küzdelemben a tisztítószerek gyakori alkalmazását, így megpróbáltak ebből jelentős mennyiségeket felhalmozni). A gyógyszerek, vitaminok esetében a fogyasztók mérsékelt ellátási problémákat észleltek, a friss sütőipari termékek és felvágottak esetében pedig ugyancsak alig tapasztaltak jelentősebb ellátási zavart.
Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

Ez lenne a pusztuló nyugat? Rezsicsökkentés nélkül is szinte minden energiaár csökkent ezen a helyen
Igaz, az energiaárak még így is több mint 25 százalékkal magasabbak, mint az energiaválság előtti 2022-es évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


