Jelentősen emelkedtek a nyári táborok árai: a napközis táborok átlagosan már 55-60 ezer forintba kerülnek.
Ebben az évben nem 12, hanem 14 hónap filmterméséből volt kénytelen válogatni az Amerikai Filmakadémia, amelyet valószínűleg a sok eltolt premier sem könnyített meg. A jelöltlistát végignézve azonban kiderül: tavaly is rengeteg jó film készült. Egyes filmeket a magyar mozikban még nem is sikerült bemutatni, azonban - ha a járványhelyzet engedi - idén talán lesz erre lehetőség, ezért is érdemes végignézni, melyik filmekre érdemes várni.
Az Oscar-jelölteket Amerikában helyi idő szerint ma hajnalban hirdették ki, ami nálunk ma délutánt jelentett. Idén a legtöbb jelölést David Fincher filmje a Mank zsebelte be: 10 kategóriában lehet idén díjazott. A legjobb filmek jelöltjei közé került még a The Father, a Judas and the Black Messiah, a Minari, A nomádok földje, az Ígéretes fiatal nő, a Sound of Metal és A chicagói 7-ek tárgyalása.
A filmakadémia díjait április 25-én adják át, a pandémia miatt idén a gála megszokott időpontjánál két hónappal később. A ceremónia műsorának producerei - Jesse Collins, Stacey Sher és Steven Soderbergh - egyelőre nem osztottak meg részleteket a műsorról, de a jelölések bejelentése előtt a filmakadémia elnöke, David Rubin megerősítette, hogy a gálát két helyszínen, a Dolby Színházban és a Los Angeles-i Union Station pályaudvaron rendezik meg.
A legjobb színésznő kategóriában Carey Mulligan (Ígéretes fiatal nő) Frances McDormand (A nomádok földje), Viola Davis (Ma Rainey - A blues nagyasszonya), Andra Day (The United States vs. Billie Holiday) és Vanessa Kirby, Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjének főszereplője esélyes az Oscarra. Kirbyt ezért az alakításáért Golden Globe- és BAFTA-díjra is jelölték, és tavaly elnyerte a velencei filmfesztivál díját.
Legjobb film
- A chicagói 7-ek tárgyalása
- The Father
- Ígéretes fiatal nő
- Judas and the Black Messiah
- Minari
- Mank
- A nomádok földje
- Sound of Metal
Legjobb rendező
- Emerald Fennell (Ígéretes fiatal nő)
- David Fincher (Mank)
- Lee Isaac Chung (Minari)
- Thomas Vinterberg (Még egy kört mindenkinek)
- Chloé Zhao (A nomádok földje)
Legjobb női főszereplő
- Viola Davis (Ma Rainey: A blues nagyasszonya)
- Andra Day (The United States vs. Billie Holiday)
- Vanessa Kirby (Pieces of a Woman)
- Frances McDormand (A nomádok földje)
- Carey Mulligan (Ígéretes fiatal nő)
Legjobb férfi főszereplő
- Chadwick Boseman (Ma Rainey: A blues nagyasszonya)
- Anthony Hopkins (The Father)
- Gary Oldman (Mank)
- Riz Ahmed (Sound of Metal)
- Steven Yeun (Minari)
Legjobb női mellékszereplő
- Maria Bakalova (Borat Subsequent Moviefilm)
- Glenn Close (Vidéki ballada az amerikai álomról)
- Olivia Colman (The Father)
- Amanda Seyfried (Mank)
- Youn Yuh-jung (Minari)
Legjobb férfi mellékszereplő
- Sacha Baron Cohen (A chicagói 7-ek tárgyalása)
- Daniel Kaluuya (Judas and the Black Messiah)
- Leslie Odom Jr. (One Night in Miami)
- Paul Raci (Sound of Metal)
- Lakeith Stanfield (Judas and the Black Messiah)
Legjobb eredeti forgatókönyv
- A chicagói 7-ek tárgyalása
- Ígéretes fiatal nő
- Judas and the Black Messiah
- Minari
- Sound of Metal
Legjobb adaptált forgatókönyv
- Borat Subsequent Moviefilm
- The Father
- A Fehér Tigris
- A nomádok földje
- One Night in Miami
Legjobb idegen nyelvű film
- Better Days (Hongkong)
- Kollektíva (Románia)
- The Man Who Sold His Skin (Tunézia)
- Még egy kört mindenkinek (Dánia)
- Quo Vadis, Aida? (Bosznia és Hercegovina)
Legjobb animációs film
- Előre
- Lelki ismeretek
- Lunaria: Kaland a Holdon
- Shaun, a bárány és a farmonkívüli
- Wolfwalkers
Legjobb dokumentumfilm
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- Crip Camp
- Kollektíva
- The Mole Agent
- My Octopus Teacher
- Time
Legjobb operatőri munka
- A chicagói 7-ek tárgyalása
- Judas and the Black Messiah
- A kapitány küldetése
- Mank
- A nomádok földje
Legjobb vágás
- A chicagói 7-ek tárgyalása
- The Father
- Ígéretes fiatal nő
- A nomádok földje
- Sound of Metal
Legjobb látvány
- The Father
- Mank
- Ma Rainey: A blues nagyasszonya
- A kapitány küldetése
- Tenet
Legjobb jelmez
- Emma
- Ma Rainey: A blues nagyasszonya
- Mank
- Mulan
- Pinokkió
Legjobb eredeti filmzene
- Az 5 bajtárs
- A kapitány küldetése
- Lelki ismeretek
- Mank
- Minari
Legjobb betétdal
- “Hear My Voice" - A chicagói 7-ek tárgyalása
- “Husavik" - Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története
- “Fight For You" - Judas and the Black Messiah
- “Io Sì (Seen)" - Előttem az élet
- “Speak Now" - One Night in Miami
Legjobb sminkes munka
- Emma
- Ma Rainey: A blues nagyasszonya
- Mank
- Pinokkió
- Vidéki ballada az amerikai álomról
Legjobb hangvágás
- A Greyhound csatahajó
- A kapitány küldetése
- Lelki ismeretek
- Mank
- Sound of Metal
Legjobb képi effektusok
- Az éjféli égbolt
- Ivan, az egyetlen
- Love and Monsters
- Mulan
- Tenet
Legjobb rövidfilm
- Feeling Through
- The Letter Room
- The Present
- Two Distant Strangers
- White Eye
Legjobb animációs rövidfilm
- Burrow
- Genius Loci
- If Anything Happens I Love You
- Opera
- Yes-People
Legjobb rövid dokumentumfilm
- Colette
- A Concerto Is a Conversation
- Do Not Split
- Hunger Ward
- A Love Song for Latasha
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


