A biodiverzitás világnapján Puskás Peti egy videóban mutatta be kertjét, ami él, és nem temető.
Reméljük, már ősszel minden ingatlantulajdonos gondoskodott kerti csapja és vízmérője hideg elleni védelméről! - írja a Fővárosi Vízművek közelményében. Ha valaki eddig mégsem tette meg, akkor most már valóban az utolsó percekben jár. hogy a szükséges óvintézkedésekkel elkerülhesse a felesleges károkat. A következő napokban közeledő, tartósan fagypont alatti hideghullám előtt mindenképpen érdemes a kerti csapokat, illetve vízmérőket biztonságba helyezniük a ház- illetve telektulajdonosoknak. A vízmérők, csövek és egyéb szerelvények elfagyása váratlan kellemetlenségeket és súlyos kiadásokat okozhat a háztartásoknak.
Most van itt az ideje, hogy haladéktalanul ellenőrizzék a vízóra vagy a szabadban lévő csapok és vezetékek állapotát. A belső hálózat és a vízmérők fagy elleni védelme az ingatlan tulajdonosának feladata. Ha a rendkívüli hidegben szétfagy a kerti csap vagy vezeték, akkor az esetlegesen elfolyó víz díját is az ingatlantulajdonosnak kell viselnie, a mérő elfagyásakor pedig még a csere költsége is őt terheli.
Jó, ha tudjuk, hogy a hideg hatására eltört vezetéken keresztül egy óra alatt akár a szokásos napi fogyasztás többszörösét is kitevő víz folyhat el a szabadba. Ha pedig a vezeték nem törik el, a fagy miatt jégdugó keletkezik benne. Akár eltörik a cső, akár nem, a meghibásodás egyik legbiztosabb jele, hogy az ingatlanban lévő csapokból nem vagy csak alig folyik a víz. A vízóra meghibásodására, szétfagyására az óralapon szilánkokra tört üveg, az eldeformálódott számlálószerkezet, esetleg a vízaknában csöpögő víz utalhat.
Ha a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén elfagy a vízmérő, akkor haladéktalanul a társaság Vízvonalához kell fordulni a 06-1 247 7777- es számon. Kerti csap vagy vezeték fagyásakor, illetve törésekor pedig szakemberhez kell fordulni. A tavasz beköszöntéig tanácsos rendszeresen ellenőrizni, hogy nincs-e víz az aknában és hogy mindig helyén legyen az aknafedél, aminek az épségéről, hőszigeteléséről is érdemes gondoskodni. A Fővárosi Vízművek honlapján számos könnyen és olcsón kivitelezhető megoldást ajánlunk a fagy elleni védelemre, alkalmazásukhoz videóban is segítséget nyújtunk a www.vizmuvek.hu/fagyveszely oldalon.

Ez lenne a pusztuló nyugat? Rezsicsökkentés nélkül is szinte minden energiaár csökkent ezen a helyen
Igaz, az energiaárak még így is több mint 25 százalékkal magasabbak, mint az energiaválság előtti 2022-es évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


