A magyar albérleti piac élénk első félévet tudhat maga mögött 2025-ben, amit a Duna House friss tranzakciós adatai is alátámasztanak.
Könnyen lehet, hogy elérkeztünk az utolsó téli óraátállításhoz, ám a végleges döntést az Európai Bizottságnál fogja meghozni -jó régóta náluk pattog a labada-. Sok kérdést kell ugyanakkor átrágni, egyfelől ott a tudomány álláspontja, másfelől az embereké, és harmadsorban a politikáé, nevezetesen hogy az egységes piacok ne legyen kárvallottjai annak, ha például az EU-n belüli országok más és más időszámításra állnak át. Belesetek, alvászavarok, stressz, meteorológiai gondok, mi az igazság az óraátállításról, és mi mellett kellene döntenünk?
Vajon ez a harc lesz a végső? Ezt sajnos egyelőre még nem tudni, de könnyen megeshet, hogy a mostani, október 25-re virradó, a téli időszámításra való átállás lesz a legutolsó ilyen átállás az óraátállítások évtizedhosszú sorában.
Mégpedig azért, mert mint ismeretes az Európai Parlament 2018 februárjában európai polgárok kezdeményezésére felkérte a Bizottságot, hogy tekintse át a nyári időszámításra vonatkozó irányelvet, és szükség esetén javasolja annak megváltoztatását. A Bizottság az ezt követően elvégzett konzultáció során 4,6 millió választ kapott európaiaktól, akiknek 84 százaléka az időátállítás ellen foglalt állást.
Ezt a szavazás hatására be is látták a törvényhozók, így az Európai Parlament meg is hozta döntését, és a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett döntött. Ennek következtében az uniós tagállamok, akik a nyári időszámításra szeretnének áttérni, legutoljára 2021. március utolsó vasárnapján válthatnak nyári időszámításra, míg akik a télit preferálnák, ők 2021. október utolsó vasárnapján abszolválhatnák ugyanezt.
Az óraátállítás bökkenője
Az addig rendben van, hogy a Parlament döntött, azonban a képviselők egymás közötti egyeztetésre kérték a tagállamokat és a Bizottságot annak érdekében, hogy az egységes piac működését ne forgassa fel az, hogy egyes országok a téli, míg mások a nyári időszámítás mellett döntenek. Ez azt jelenti, hogy ha a Bizottság úgy látja, az egyes tagállamok tervei jelentős és folyamatos fennakadást okoznak az egységes piac működésében,
A labda tehát most a Bizottság térfelén pattog, úgyhogy lehet az egész hajcihőből nem lesz semmi, és majd csak 2022-re áll be véglegesen a nép akarata, nevezetesen, hogy az óraátállítást tessék eltörölni a fenébe. A döntés tehát egyre csak halasztódik a végleges megállapodás kérdésében, annak ellenére is, hogy
- írta legfrissebb állásfoglalásában a Magyar Alvásszövetség, akik hangsúlyozták, a "polémia, hogy a nyári vagy a téli időszámítás legyen, egyelőre a közbeszédben téma, az egyéni állásfoglalások jelentős mértékben függnek szubjektív megítélésektől, sokféleképpen megközelítve ezt a kérdést, amelynek végső eldöntéséhez az érintett országok kormányzati szintű összehangolása kívánatos."
Az óraátállítás vitája
Az biztos tehát, hogy a magyarok gyűlölik az óraátállítást. Ahogy az az Európai Bizottság által kiadott statisztikai adatokból is látszik 10 emberből 9 azonnal kiiktatná az óramutató kötelező előre vagy visszatekergetését.
Igen ám, abban viszont egyáltalán nincs teljes konszenzus, hogy 2021-től fogva örökké a télire vagy pediglen a nyárira álljunk-e át. A közvélekedés általában a nyári időszámítást pártolja. Ahogy egyébként a Pénzcentrum olvasói is. Szavazásunkon a válaszadók több mint a fele a nyári időszámítás mellette tenné le örökösen a voksát, kicsit kevesebb, mint feleennyiien viszont a téli mellett döntenének.
Milyen kár hogy ebben az esetben a tudomány és a szakemberek véleménye nem a többséggel egyezik meg. Hiszen például a Magyar Alvásszövetség azt vallja, hogy "alváskutatási tapasztalatok, a baleseti statisztikák és még sok minden más arra figyelmeztet bennünket, hogy az eredeti időzónánknak megfelelő idő visszaállítása lenne a legésszerűbb élettani, egészségügyi szempontból:
Az alvásszakemberek tehát a kisebbség oldalán állnak ebben a csatában, de mit mondanak a meteorológusok?
Lelőjük a poént, ugyanezt. Hiába szeretik az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársai, ha sokáig van világos, attól még a meteorológia, mint szakma az "univerzális korrigált világidőt használja (UTC), és az időjárási modellek fő futásai döntően 00, 06, 12 és 18 UTC-hez igazodnak. Szakmai szempontból emiatt olyan érvek merülnek fel, amelyek egyértelműen a téli időszámítás rögzítését részesítik előnyben" - írta korábban az OMSZ. És hogy milyen galibák lennének egy esetleges "rossz választásból":
- Magyarország jelenleg a nyári időszámítás esetén (7 hónapon keresztül) egy órával "később" kapja meg a legfrissebb modell futásokat pl. 06 UTC nyáron (UTC+2 óra) magyar időben 8 órát jelent, míg télen (UTC+1 óra) 7 órát.
- Nyáron tehát az élet- és vagyonvédelmi szempontból is fontos zivatarok előrejelzésénél egy órával "hamarabb" meglennének a modellek futásai, amelyeket mi előrejelzők hamarabb felhasználhatnánk.
- A modellekhez kapcsolódó minden előrejelzés a nyári félévben is a téli menetrend szerint meglenne, vagyis egy órát nyernénk
- Ha úgy döntünk, hogy a nyáriban maradunk, akkor télen is egy órával később lesz meg minden számítás, eltűnik az az órás előny, amely eddig adott volt például a veszélyes téli helyzeteknél (ónos eső, hófúvás stb.).
Nem utolsó sorban pedig a mi földrajzi hosszúsági körünkön a téli időszámítás szerint van közelebb a legmagasabb napállás a délhez (időponthoz).
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az óraátállítás nem tudomány
Hiába azonban a tudomány óvó ernyője, az embereknek úgy látszik fontosabb a hosszantartó világosság ereje, mint holmi bioritmusok, évezredek vagy miegymás. Lássuk tehát, mit élvezhetnénk akkor, ha a téli vagy a nyári frakciók nyernék meg a csatát:
Forrás: timeanddate.com; Pénzcentrum
Amennyiben a téli időszámításra állnánk át véglegesen, a legfeltűnőbb változás az lenne, hogy nyáron (vagyis inkább áprilistól októberig) egy órával korábban sötétedne és természetesen egy órával korábban is kelne fel a nap. Emiatt június 15-én például már háromnegyed négykor világos lenne, ami így elsőre elég megdöbbentően hangzik. Viszont októberben már valamivel 17:00 előtt sötétedne hat óra helyett. Továbbá sosem lenne olyan hónap, amikor 20:00 után menne le a nap (a nyáriban 3 ilyen is van, május-június).
Forrás: timeanddate.com; Pénzcentrum
Ezzel szemben, ha ez EU vezetői a nyári időszámítás mellett tennék le a voksuk, akkor elbúcsúzhatnánk a délután négy előtti besötétedéstől, hisz még december közepén is körülbelül ötig világos lenne. Ennek viszont ára van. Októbertől márciusig hét előtt nem jönne fel a nap, decemberben és januárban ráadásul nem lennének ritkák a fél kilenc körüli napfelkelték sem.
Ők döntenek az óraátállításról
Bárhogy is vélekedjen a tudomány vagy a lakosság, a döntés a tagállami vezetők kezében van. Ők pedig úgy fognak dönteni, hogy
Ez lesz tehát a perdöntő, amiben persze szóba jöhet a népakarat is. Ha ugyanis a legnagyobb országok lakói is inkább a nyári időszámítást preferálnának, sőt mi több, még a kisebbeké is, akkor aligha mennének szembe az államhatalmak a népakarattal egy ilyen, gyakorlatilag minden állampolgárt konkrétan érintő kérdésben.
Nem nagy merészség tehát úgy matekozni, látva a magyarok, illetve más nemzetek lakóinak a vélekedését, hogy
Na persze csak akkor, ha ez az egész hajcihő nem csúszik egy évvel el. Ez azonban már csak az EU-n múlik, az emberek ugyanis már döntöttek. Nem akarnak több óraátállítást, és leginkább a nyári időbeállítást szeretnék megtartani örökre. Azt, ami hazánkban például az eredményezi, hogy nyáron van, amikor még 20:42-kor is világos van.
Ne feledd tehát az órádat vasárnap, október 25-én hajnali három óráról kettőre visszatekerni. Lehet ez lesz az utolsó október, amikor erre szükség lesz!

Bődületesen elszálltak a magyar lakásárak, de ez még csak a kezdet: most jöhet az igazi fekete leves
Az új program célja, hogy enyhítse az elszállt lakásárak hatását, és ismét elérhetővé tegye az otthonteremtést sok család számára.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


