A biodiverzitás világnapján Puskás Peti egy videóban mutatta be kertjét, ami él, és nem temető.
A kormány döntése értelmében 2020 szeptemberétől minden nappali tagozatos diák, csaknem 1,2 millió tanuló ingyenes tankönyvellátásban részesül - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára hétfőn Üllőn újságíróknak.
Maruzsa Zoltán a KELLO Könyvtárellátó Nonprofit Kft. raktárában közölte, hogy a múlt évhez képest 150-160 ezer tanulóval több részesül térítésmentes tankönyvellátásban, amire a költségvetésben 13,8 milliárd forintot biztosít az állam. Hozzátette, hogy 2013-ban, amikor elindult az ingyentankönyv-program, szociális alapon a diákok 54 százaléka, 614 804 fő, 2019-ben pedig már a diákok 85 százaléka, 1 080 836 fő részesült ingyenes tankönyvellátásban.
Egyszerűsödik az ellátás folyamata, mivel ez évtől a KELLO-val közvetlenül számol el az Emmi, ami könnyíti az oktatási intézmények bürokratikus terheit is - jelezte az államtitkár.

Ez lenne a pusztuló nyugat? Rezsicsökkentés nélkül is szinte minden energiaár csökkent ezen a helyen
Igaz, az energiaárak még így is több mint 25 százalékkal magasabbak, mint az energiaválság előtti 2022-es évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


